Belföld

Kövér László: Minden magyar ember kötelessége a Fideszre szavazni

rtl.hurtl.hu

2024. május 23. 10:29

Kövér László szerint Magyar Péter nem Gyurcsány Ferenc embere, mert épp Gyurcsány számításait húzza keresztbe.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kifejtette, hogy minden magyar ember kötelessége a Fideszre szavazni, írja a hvg.hu.

Kövér Újfehértón egy lakossági fórumon osztotta meg gondolatait, ahol a helyi fideszes polgármesterjelölt és önkormányzatiképviselő-jelöltek mellett kampányolt. 

 Aki a szívére hallgat, a Fidesz-KDNP-re szavaz, aki az eszére hallgat, meg pláne

– tette hozzá a fideszes házelnök. „Minden magyar embernek ma az a kötelessége, hogy arra a politikai közösségre adja a voksát, amely egyedül beszél és tesz a békéért, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba” – mondta még, és ezzel a Fideszre célzott.

„Mozgósításban, meggyőzésben, a felelősség felkeltésében jobbnak kell lennünk”, mint az ellenzék – idézi Kövért a portál.

Mint írják, Kövér Nyíregyházán is kampányolt, ott arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter nem Gyurcsány embere, hiszen éppen a DK-elnök számításait húzza keresztbe.

Nyitókép: Kövér László kampányeseményén Salgótarjánban – Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

#Belföld#kövér lászló#kampány#fidesz#választások