Belföld

Bombafenyegetést kaphatott több iskola országszerte

Mohos MátéMohos Máté

2024. május 13. 15:09

Volt olyan iskola, ahol csak a tanítási nap közepén vették észre a vasárnap késő este érkezett fenyegetést, volt, ahol a szülőktől kértek vizet a diákoknak. 

Úgy tudjuk, több iskolát is kiürítettek országszerte, mivel bombafenyegetést kaptak emailben vasárnap késő este. Az egyik érintett iskolából úgy értesültünk, hogy egy tankönyvkiadóéra emlékeztető címről jött az email, amelyben összeszedett, rendezett fogalmazásmóddal közölték, hogy „tudomásukra jutott” az, hogy egy „éles bomba” fog robbanni az intézményekben hétfőn délelőtt 11.30-kor.

A kiürített intézmények között van a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola, valamint a Neumann János Általános Iskola is. Előbbi iskolában még reggel nyolc óra előtt észrevették az emailt, és evakuálták a diákokat a közeli Agora Savaria kulturális intézménybe. A közösségi médiában és a helyei sajtóban megjelent információk szerint még szegedi, nyíregyházi, valamint kulcsi iskolákba is érkezett fenyegetés. A helyszínekre a rendőrség is kivonult.

Azt egyelőre nem tudjuk megerősíteni, hogy pontosan ugyanarról a címről jött-e ugyanaz a szöveg. Az érintett iskolák pontos számát se tudni egyelőre. Az RTL a rendőrséget is megkereste az ügyben, akik későbbre ígértek tájékoztatást.

Amennyiben igaz, hogy egy tankönyvkiadó emailcímére hasonlító címről jött a fenyegetés, akkor azt könnyen a kiadó rutinleveleinek lehetett nézni, hiszen úgy tudjuk, a tárgy mezőben sem utalt semmi arra, hogy bombafenyegetésről lehet szó. Úgy tudjuk, van olyan iskola, ahol először ezen át is siklott a személyzet szeme, ami miatt csak később ürítették ki az intézményt. 

A Szombathelyi Neumann János Általános Iskolából a diákokat az Arena Savariába küldték.

Hamarosan pedig arra kérték a szülőket a Facebookon, hozzanak vizet a gyerekeknek, mivel minden étel és ital az iskolában maradt.

Azt írták a Facebookon: „Kedves Szülők! Az Aréna kiscsarnokában vagyunk. Kérjük, aki tud, hozzon vizet a gyerekeknek! Helyünk van, biztonságban vagyunk, de minden étel és ital az iskolában maradt… Köszönjük!” Az iskola későbbi kommentjéből kiderült, hogy a gyerekek délután kettő tájékára már elhagyhatták az épületet.

Érdekes adalék, hogy múlt héten számos szlovákai iskolában, köztük a felvidéki Nagymegyeren és Rimaszombaton is kaptak bombafenyegetést. Az ÚjSzó tudósítása szerint május 7-én összesen 1323 iskolában volt bombariadó, amely érintett még 110 bankot és 40 elektronikai szaküzletet.

A Híradó riportja:

 

 

 


Nyitókép: Facebook

#Belföld#bombariadó#fenyegetés#iskola#szombathely#rendőrség#menekülés