Belföld

Tibeti zászlóval tiltakozni a kínai delegáció előtt: Balog Zoltán 2008-ban még gond nélkül megtehette, 2012-ben és '17-ben rendőri agresszió járt érte, idén már tilos

Mohos MátéMohos Máté

2024. május 8. 17:40

Balog Zoltán 2017-ben még miniszterként az RTL-nek magyarázta, hogy miért rohant le féltucat rendőr egy férfit ugyanazért, amit ellenzékben ő minden következmény nélkül tehetett meg.

Teljesen eltünteti a rendőrség a tibeti zászlókat idén Hszi Csin-ping elől, aki szerdán kezdi meg háromnapos látogatását hazánkban írja a 444. Idén több demonstrációt is bejelentettek volna a tibetpárti aktivisták a kínai állami delegáció látogatásának idejére , ám csak azt az egyet – a Városháza elé szervezettet – engedélyezték, amely a kínai elnök útvonalának közelében sincs.

A rendőrség most ugyanannak a Hendrey Tibor Józsefnek nem engedélyezte a tüntetéseit „nemzetközileg védett személy mozgása” miatt, akitől korábban bocsánatot kellett kérniük, és félmillió forinttal kárpótolniuk. A Kúria 2017. június 28-án hozott ítéletében kimondta, hogy megsértették a férfi véleménynyilvánítási szabadságát, amikor 2012-ben lerohanták agresszívan kicsavarták a kezéből a tibeti zászlót, amit a nyílt utcán lengetett volna. Az ítélet után néhány hónappal, 2017 novemberében Li Ko-csiang kínai miniszterelnök budapesti látogatásán aztán ugyanez történt Hendreyvel: ahogy elővette a zászlót, egyenruhás és civilben lévő rendőrök lefogták. 

2008-ban még némileg nyugodtabbak voltak a hatóságok efféle látogatások alatt: ekkor a még ellenzékben lévő Balog Zoltán a parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján lengetett tibeti zászlót – a visszafideszesítés előtti Hír TV tudósítása szerint többek között éppen azzal a Hendreyvel, akit később már azon kormány rendőrsége vegzált, amelynek minisztere lett. Egy 2008-as közleményében pedig az erdélyi magyarokkal állította párhuzamba a tibetieket:

Akkor, amikor a Magyar Köztársaság hivatalosan támogatja a határon túl élő magyarok autonómiatörekvéseit, kötelességünk kiállni más népek hasonlóan jogos autonómiatörekvései mellett!

2017-ben az RTL riportere meg is kérdezte Balogtól, hogy mit szól az azévi rendőri fellépéshez saját Tibet-barát múltjával. Az, hogy mit válaszolt, kiderül az alábbi videóból:


A Fidesz frakcióelnöksége 2008-as közleményében azzal dicsekedett, hogy „nemzetközi színtéren Balog Zoltán szószólója a Tibet kínai elnyomása elleni tiltakozásnak”. Ugyanebben az évben Balog a mostani Fidesz által már csak „sorosistaként” és „álcivilként” jellemzett TASZ-szal és Gyurcsány Ferenccel közös nyílt levelében hasonlította a Tibetben szenvedők szabadságvágyát az ’56-os forradalmárokéhoz.

Balog Zoltán 2009-ben beszédet mondott a tibeti felkelés 50. évfordulóján is. Ezt a beszédét a fidesz.hu archiválta, ám ma már sajnos nem elérhető a szövege a kormánypárt weboldalán, annak már csak a Google által tárolt bevezetője elérhető. Ebben azt mondta: „Fölszólítjuk a Magyar Országgyűlést és a Magyar Kormányt, hogy amikor jó kapcsolatokra törekszik a Kínai Népköztársasággal (amit támogatunk), közben ne áldozza föl ennek az együttműködésnek az oltárán az emberi jogokat. Sem a tibetiekét, sem a magyarokét.”

Tibeti zászlóval tiltakozni a kínai delegáció előtt: Balog Zoltánnak 2008-ban még gond nélkül szabadott, 2012-ben rendőri agresszió járt érte, idén már tilos
Fotó: Google


A fideszes irányváltás a következő két év folyamán történhetett meg, hiszen Orbán Viktor már így nyilatkozott az országról 2011-ben: „…A Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket”.

A 2008-ban mosolyogva zászlót lengető Balogról alább nézhetnek meg egy korabéli videót:


Nyitókép: YouTube / ATV / RTL

#Belföld#balog zoltán#tibet#tüntetés#2008#tudósítás#kiállás#Videó#magyarázat#fidesz