Belföld

Magyar Péter: Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. március 29. 10:30

Hosszú posztban reagált nagypénteken Varga Judit frizbis interjújára Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter exférje.

Rengetegen kérdezték, hogy megnéztem-e a videót és sokan kérték, hogy reagáljak az ott elhangzott vádakra. Nem szerettem volna megnézni, mert lelkileg borzasztó nehéz megélni, amikor az ember volt szerelmét, gyermekei anyját aljas politikai lejáratásra használja fel a propaganda. Végül mégis megtettem és hol könnyeztem, hol összeszorult a szívem.

– így kezdődik Magyar Péter nagypéntek délelőtt kirakott Facebookos posztja, amelyben Varga Judit frizbis interjújában elhangzottakra reflektál. A szövegből egyebek mellett kiderül, hogy kapcsolatuk 18 éve alatt kölcsönösen bántalmazták egymást, szóban és írásban is.

Igen, az én feladatom volt kivinni a kukákat, igen előfordult, hogy beültem a hátsó ülésre, igen, sokszor fontosnak éreztem, hogy bocsánatot kérjek, igen, sokszor zárva maradt az ajtó, amikor veszekedtünk, hogy a gyerekek ne jöjjenek be. Volt, hogy a békülés után is így maradt :)

– áll a bejegyzésben.

A poszt legerősebb állítása azonban az, hogy kettejük közül Varga Judit volt az, aki fizikailag is bántotta a másikat:

Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor. Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt hogy zárt ajtók mögött.

Magyar Péter ezután azzal vádolta meg volt feleségét, hogy válásuk után, még igazságügyi miniszterként nem tartotta be és jelenleg sem tartja be a bíróság által jóváhagyott megállapodásuk pontjait.

Magyar Péter azt is írta, hogy Varga Judit igyekszik következetesen ellene nevelni a gyerekeiket, „annak ellenére, hogy tudja, milyen szoros kötelék fűz össze minket és hogy ők a legfontosabbak nekem a világon”.

Az ellenzéki pályára lépett politikus szerint a Hajdú Péter által készített interjúval „az aljas rogáni propagandának” az volt a célja, hogy az Schadl-ügyet „és a hazánkért való kiállásunkat lehúzza a bulvár mocsarába”, hogy „ezzel is elterelje a figyelmet a valódi jogi és politikai kérdésekről és hogy megússzák, hogy felelősséget kelljen vállalniuk”.

Innen is üzenem, hogy nem fog sikerülni. A magyarok többsége átlát a szitán és lépésről lépésre, tégláról téglára vissza fogjuk venni a hazánkat és közösen építünk egy boldog, szuverén, modern, európai Magyarországot, ahol a gyűlöletet legyőzi a szeretetet, az irigységet az összefogás és a hazugságot az igazság

– írta posztja végén Magyar Péter.

Cikkünk írásakor a Varga Judittal készült interjú nézettsége meghaladta már a 830 ezret is a YouTube-on. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter csaknem két órán át beszélt Hajdú Péternek rossz házasságáról. Állítása szerint volt férje folyamatosan bántotta szavakkal, volt, hogy egysejtű fakockának nevezte. Varga Judit azt is mondta, hogy egykori férje terhesen egy ajtónak lökte, máskor tramplinak nevezte és egyéb módon becsmérelte. Szerinte nem kizárt, hogy arról is van Magyarnak felvétele, ahogyan Varga megpofozza őt. A legkeményebb állításokat az alábbi videóban lehet megnézni:


Nyitókép: Varga Judit igazságügyi miniszter az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én, mellette Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. akkori vezérigazgatója – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

#Belföld#magyar péter#varga judit#hajdú péter#rogán antal#schadl-ügy