Belföld

„Balog Zoltánnak mennie kell” – petíciót indítottak reformátusok

rtl.hurtl.hu

2024. március 22. 11:14

„Nem arra szerződtünk, hogy nagyböjt idején Krisztus helyett Balog Zoltán viselt dolgaival kelljen foglalkoznunk” – írták a felhívásban, amely szerint a lelkipásztorok tartanak elöljáróiktól, anyagi és szervezeti függésben vannak. Sokan elégedetlenek a mai helyzettel, de kevés kivételtől eltekintve félnek kiállni.

Az ügyről az esti RTL Híradóban tudhatnak meg többet.

„Az elmúlt másfél hónapban a református egyház egy felbolydult méhkassá vált. Megnyugvás helyett felfordulás, lelki épülés helyett egyházon belüli politizálással találkoztunk nap mint nap” – olvasható annak a petíciónak a felhívásában, amelyet azért indítottak református hívők, hogy lemondásra bírják Balog Zoltán püspököt. 

A dokumentumot aláírta mások mellett Vargha Anikó tököli kántor is, aki már korábban is azt követelte, hogy távozzon az exminiszter a református egyházból. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte a humánerőforrás-miniszterből lett püspök lehúzza és lejáratja a református egyházat. 

Később egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, megválnak tőle. 

A fenti videóban Vargha Anikó mondja el, miért indítottak petíciót. 

A mostani felhívásban, amit a kirúgott kántor Facebook-oldalán tettek közzé, egyebek mellett azt írták: „Mi református hívek egyházunk vezetőivel nem erre szerződtünk. Nem arra, hogy nagyböjt idején Krisztus helyett Balog Zoltán zsinati vezető illetve Dunamelléki püspök viselt dolgaival és nyilatkozataival kelljen foglalkoznunk, teljesen megosztva közösségünket”.

Több kérdést is megfogalmaztak Balog Zoltánnak címezve: 

  • Miért intézte el a bicskei gyermekotthon pedofil bűnsegéd volt igazgatóhelyettesének kegyelmi kérvényét a köztársasági elnöknél? 
  • Miért gondolja még mindig úgy, hogy az igazgatóhelyettes ártatlan, miközben ő a napokban bizonyította bűnösségét egy korábbi sértett tanúvallomásának megvásárlásával? 
  • Miért kezd el Balog püspök félrebeszélni, meleg veszéllyel és szexuális devianciával riogatni, amikor éppen egy pedofil bűnsegéd kegyelmét intézte el? 
  • Miért bújik az egyház mögé, miért próbálja az ő politikai szerepben elkövetett hibáit kipellengérező kritikát az egyházzal szembeni támadásként beállítani? 
  • Ki volt ő, hogy az elnöki palota szürke eminenciásaként ki-be sétált, és tollba mondott döntéseket? 
  • Egyházfő, vagy politikus?

A felhívás megfogalmazói szerint a református egyház akkor is mentsvára lett az üldözötteknek, amikor a kommunista egypártrendszer elvette az iskolákat, üldözte és bebörtönözte a papokat és a hívőket. 

Nem váltunk a rendszer cinkosává. A kommunizmus idején szegényen, de emelt fővel járhattunk. Ma, 2024-ben egyházunk tele van ingatlannal, vagyonnal, soha nem látott lehetőségekkel – anyagi értelemben. Ma az a veszély fenyeget, hogy jómódban, de morálisan megszégyenülve állhatunk a magyar nép elé, 

ha engedjük, hogy egyházunk politikusok játszóterévé silányuljon. A drága épületek majd konghatnak az ürességtől. Nem gazdasági vállalkozás, hanem az emberek lelki támasza akarunk lenni” – fogalmaztak.

Hozzátették: „Balog a saját lemondását revideálja, ebbe egyáltalán nem nyugodott bele, sőt mi több, visszatérésre készül »az egyház egységének megőrzése érdekében« – megtévesztő szlogennel. Továbbra is azon dolgozik, hogy megpuhítsa három püspöktársát és a lelkipásztorokat, hogy a következő zsinati ülésen ismét elnökké válasszák.”

A felhívás szerint a lelkipásztorok tartanak elöljáróiktól, anyagi és szervezeti függésben vannak. Sokan elégedetlenek a mai helyzettel, de kevés kivételtől eltekintve félnek kiállni.

„Követeljük tömegesen Balog püspök távozását, és érjük el, hogy egyházunk soha többet ne kényszerüljön egy ilyen politikai alku megkötésére. Kérünk minden egyetértőt, hogy petíciónkat aláírva jelezze támogatását, ossza meg levelünket és jelmondatunkat: Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell” – zárult a felhívás.

Csütörtökön 24 neves református értelmiségi nyílt levélben fordult Balog Zoltánhoz, nyomatékosan azt kérve, hogy mondjon le a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségéről,

Vargha Anikó korábban az RTL Híradónak beszélt arról, hogy szerinte kritikus Facebook-posztjai miatt vált meg tőle gyülekezete:


Nyitókép: Hegedüs Róbert/MTI

#Belföld#balog zoltán#magyarországi református egyház#tiltakozás#püspök#kegyelmi botrány#petíció