Belföld

Egy fekvőrendőr és egy csatornafedél szedi áldozatait Győrben

rtl.hurtl.hu

2024. március 20. 6:21

A helyiek beszámolói szerint már legalább hat-hét autót megrongált a rettegett győri fekvőrendőr és a mögötte lévő csatornafedél.

A fekvőrendőr, pontosabban a mögötte lévő csatornafedél levitte az autónk alját, az olajtartályunkból folyt ki az olaj” – mesélte a Telexnek a lap egyik győri olvasója, akinek autójában emiatt 400 ezer forintos kár keletkezett. Nem ő az egyetlen:

előtte már tucatnyian járhattak ugyanígy.

Mint írják, a Győr családi házas övezetében található egy Gábor Áronról elnevezett kis utca, ahova az útkezelő egy 2017-es műszaki terv alapján három fekvőrendőrt épített. Máthé-Tóth Péter, az útkezelő igazgatója szerint erre azért volt szükség, mert a közeli főutcából sokan kanyarodtak be ide, hogy a jelzőlámpákat kikerüljék, a forgalom pedig megnőtt.

Noha a helyiek a lapnak azt mondták, legalább hat-hét autó megrongálódásának a szemtanúi voltak, a közútkezelőhöz mostanáig mindössze egy panasz érkezett 2022-ben. A bejelentő magasnak ítélte meg a fekvőrendőrt, de az útkezelő szerint nem volt gond a méreteivel. A probléma abból ered, hogy az utca számottevően lejt: a főút felől bekanyarodó, alacsonyabb fekvésű autók lökhárító-elemei, kipufogódobja, lengőkarjai hozzáérhetnek a felülethez.

Ezért azon a részen 20 km/órára korlátozták a sebességet, de láthatóan ez nem oldotta meg a problémát. A lap olvasójának olajdeknije tropára ment, miután a fekvőrendőr megdobta az autóját, ami így rázuhant a forgalomlassító mögött lévő csatornafedőre. Ráadásul ha valakinek nincs különbiztosítása, és a fekvőrendőr minden szakmai kritériumnak megfelel, akkor a felelősség teljes egészében az autóst terheli. Az útkezelő felé kártérítési igénnyel egyébként mostanáig senki nem fordult a rettegett fekvőrendőr miatt.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#győr#fekvőrendőr#autósok#csatornafedél

Címlapról ajánljuk