Belföld

Varga Juditot kéz a kézben fotózták le az Állami Számvevőszék elnökével

rtl.hurtl.hu

2024. március 9. 9:41

Az ÁSZ azt közölte, hogy a szervezet elnöke sem most, sem korábban nem keverte össze a munkáját a magánéletével.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi ügy miatt visszavonult a közélettől, és lemondott az országgyűlési képviselői mandátumáról, szombat este egy társaságban töltötte az időt Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével. Windisch Lászlót és Varga Juditot a W Budapest ötcsillagos szálloda – az Operaházzal szemben álló régi Balettintézet nemrég átalakított épülete – bárjában fényképezte le a 444.hu olvasója, ahogy kéz a kézben társalognak.

Először a Gulyáságyú Média számolt be arról, hogy január 4-én egymás mellett ültek a Zeneakadémián Bogányi Gergely zongoraművész gálakoncertjén, ekkor még aktív fideszes politikus volt Varga Judit.  

A 444 úgy értesült, hogy Windisch Lászlót és Varga Juditot magánéleti kapcsolat köti össze, ami nem a közélettől való visszavonulás bejelentése után kezdődött, kormánypárti körökben mutatkoztak már együtt a lemondás előtt is.

„Az alkalmazottaknak munkájuk során elfogulatlanul kell eljárniuk. Elfogultságnak tekintendő minden olyan helyzet, amikor személyes érintettség vagy anyagi érdekek, érzelmek vagy meggyőződések akadályozzák, vagy akadályozhatják a részrehajlás nélküli, jogszerű, etikus és szakszerű munkát” – áll a pártok ellenőrzését is végző Állami Számvevőszék etikai kódexében.

Varga Juditot kéz a kézben fotózták le az Állami Számvevőszék elnökével
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke előadást tart a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján Egerben 2023. szeptember 21-én. – Fotó: Komka Péter / MTI

Az ÁSZ a 444.hu megkeresésére azt közölte: „Az Állami Számvevőszék elnöke sem most, sem korábban nem keverte össze a munkáját a magánéletével. Munkáját a jogszabályi előírásoknak megfelelően, részrehajlás és elfogultság nélkül végzi és végezte, összeférhetetlenségi ok sem most, sem korábban nem állt fent.” Hozzátették azt is: „Az Állami Számvevőszék elnöke a magánéletét érintő kérdésekről sem most, sem a jövőben nem kíván nyilatkozni.”

Az RTL Híradó mutatta be, hogy egy felmérés szerint bár Varga Judit ellenjegyezte Novák Katalin kegyelmi döntését, mégsem őt tartják a botrány fő felelősének a legtöbben:


Nyitókép: Lakatos Péter/MTI

#Belföld#állami számvevőszék#varga judit#windisch lászló