Belföld

Nőnapon helyezhetik szabadlábra a lúgos orvost

rtl.hurtl.hu

2024. március 7. 11:14

A büntetés-végrehajtás holnap tárgyalja Bene Krisztián ügyét.

Bene Krisztián, a lúgos orvos néven ismert egykori kórházigazgató kedvezménytárgyalását március 8-án, nőnapon tartják a Fővárosi Törvényszéken, erősítette meg lapunknak a Telex értesülését Gál András, Renner Erika ügyvédje. A férfi 2013-ban támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, akit megkötözött, elkábított, majd maró lúgot locsolt a nő nemi szervére. Bene 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

A bíróság alapján Bene Krisztián jó magaviselet esetén legkorábban hét és fél év után, azaz 2024. március 28-án szabadulhat. Emellett a volt kórházigazgatónak 25 millió forintos kártérítést is ki kellett fizetnie Renner Erikának, bár a folyamat végül nehezen zajlott, és a kártérítés csak hosszú procedúra után érkezett meg az áldozat számlájára.

Renner Erika kálváriáját az RTL Híradó mutatta be:


Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon. 

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu 

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Nyitókép: RTL

#Belföld#lúgos orvos#renner erika#nőnap#szabadul

Címlapról ajánljuk