Karsai László történész: Vagy nem mondott igazat Sulyok Tamás az apjáról, vagy téved

Sulyok Tamás egy tavalyi interjúban azt állította a Krónikának, hogy szüleitől és nagyobb testvéreitől szerzett tudomást a családját érintő kommunista rendszer borzalmairól. 

Elsősorban arról, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. 

Főleg és elsősorban azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Ennek a párttitkárnak kapóra jött a leszámolás – állítja dr. Sulyok Tamás –, hogy nem csak a család vagyonát sajátították ki, hanem édesapjára halálos ítéletet mondtak ki. Szerinte csak úgy tudta elkerülni a kivégzését az apja, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált, papírok nélkül.

Karsai László történész a hvg.hu-n megjelent írásában ezeket az állításokat vizsgálta meg, és arra jutott, hogy az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja.

„Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után” – írta.

1945. május 25-én rendelték el a nyomozást az ügyében, ekkor már hetek óta „szökésben volt” – áll a korabeli népügyészségi aktában. Azért körözték, mert tisztázni akarták a nyilas mozgalomban játszott szerepét. Pontosabban fogalmazva a Baky-Pálffy-féle náci kollaboráns kis pártban játszott szerepét. Karsai László szerint a hatóságok azért figyeltek fel rá, és ő azért látta jónak elrejtőzni, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló a címlapon, közvetlenül Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját ünneplő egyhasábos cikk mellett „Zászlóbontás” címmel közölte dr. Sulyok Lászlónak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) Fejér megyei vezetőjének a cikkét. 

Ebben Magyarország német (náci) megszállását azzal ünnepli, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. Szerinte mostantól újra a magyar lehet az úr a saját hazájában. Cikke végén pedig határozottan leszögezte: „A pártszervezetek kiépítését eszköznek tekintjük a magyarság jobb jövőjének kiműveléséhez. Jöhet hozzánk mindenki, akit zsidó vértől való mentessége, erkölcsi feddhetetlensége és magyar nemzetiszocialista meggyőződése erre feljogosít.”

Karsai László szerint Sulyok László nem lehetett semmiféle válóperes védőügyvéd 1945-1946-ban, mert főleg emiatt a cikke miatt körözték. Nem túl sokáig. A nyomozás megszüntetését azzal indokolta a megyei vezető népügyész, hogy a gyanúsított a nyomozás során feltalálható és kihallgatható nem volt, személyleírása nem volt beszerezhető. A korabeli népbírósági gyakorlat alapján legfeljebb néhány hónap börtönre ítélték volna Sulyok Lászlót. 

Mindenesetre „figyelő lapot” nyitottak ellene, és a népügyész jelezte, ha tartózkodási helye ismertté válik, ellene a nyomozást folytatni fogják. Barátai később azt vallották, hogy az cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején, tehát 1944-ben sem vállalta. Ketten, külön-külön azt mondták, hogy a cikket egy cisztercita nyilas pap írhatta dr. Sulyok László neve alatt. Karsai László szerint ugyanakkor ez egy életszerűtlen érvelés, ebben az esetben ugyanis kérhetett volna helyreigazítást, vagy legkésőbb a háború után megpróbálhatta volna ezt tisztázni, és nem bujkált volna évekig Sulyok László.

„A nyomozást, nagyon valószínű, hogy az ügy érdektelensége és a mentőtanúk miatt nem sokkal ezután megszüntették. Tehát szó sincs arról, hogy halálra ítélték volna, még csak le sem tartóztatták. Belépett a Baky-Pálffy-féle nemzetiszocialista pártba, az inkriminált cikket ő írta, ezért rejtőzött el, majd néhány év múlva sikerült régi kollégáival összefogni, akik őt tisztára mosták” – összegezte Karsai László.

Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI