Belföld

K. Endrét a bicskei reformátusok presbiterré választhatták a szabadulása után a 444 szerint

rtl.hurtl.hu

2024. február 29. 7:24

Az egyik jelölt állítólag kifejezte aggodalmát, de azzal nyugtatták, hogy K. Endre kegyelmet kapott és igaztalanul vádolták.

K. Endrét a szabadulását követően 2023 végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották – írta meg a 444.hu két egymástól független forrásuk tájékoztatása alapján. Ők úgy tudják, hogy az egykori gyermekotthoni igazgatóhelyettes a napokban lemondott tisztségéről.

K. Endrét a bicskei pedofilügy kapcsán, de nem a fő ügyben elítélték bűnsegédlet miatt. Az igazgatónak segíthetett eltussolni a pedofil bűncselekményeket. Szülőfalujában, az erdélyi Zabolán rendes embernek és ártatlannak tartották őt a helyiek. Erről a Házon kívül készített riportot.


A presbitereket hat évre választják, a korábbi eseményről a Bicskei Református Egyházközség a Facebookon is beszámolt, de a 2023-as választásnak nyoma sem volt. A 444.hu többször beszélt Máté János bicskei református lelkésszel, de egyszer sem volt hajlandó elárulni, tényleg presbiternek választották-e K. Endrét. És miután az egyházmegyétől és a magától a magyar református egyháztól is újra a bicskei lelkészhez irányították a portál munkatársát, a kör bezárult.

A 444 mindenesetre úgy tudja, hogy K. Endre végül lemondott. Azt, hogy a presbiterek összetételében változás állt be, egy istentiszteleten is elmondták, de nevet ott sem ejtett ki a száján a lelkész. A 444 egyébként úgy tudja, hogy a presbiterválasztás előtt az egyik jelölt rákérdezett arra, hogy igaz-e a szóbeszéd, hogy K. Endrét korábban elítélték.

A tiszteletes erre állítólag azt mondta, hogy kegyelemet kapott és amúgy is igaztalanul vádolták.

A K. Endrével kapcsolatos összes cikkünket megtalálja erre a linkre kattintva.

Az ügyben kerestük a Bicskei Református Egyházközséget is. Ha válaszolnak, beszámolunk róla. 

Nyitókép: Google Street View

#Belföld#bicskei gyermekotthon#k. endre#református#presbiter#Bicskei Református Egyházközség