Belföld

Fideszes képviselők levetetnék Balog Zoltán nevét és idézetét a XVI. kerületi köztérről

rtl.hurtl.hu

2024. február 28. 18:49

Egy felálló bizottság javasol majd új idézetet a Reformátorok terére.

A fideszes képviselők is támogatták a XVI. kerületi képviselő-testületben, hogy Balog Zoltán nevét és a tőle származó idézetet le kell szedetni a Reformátorok teréről – írta a javaslat benyújtója, a momentumos Hollai Gábor.

A téren 2018 óta szerepel Balog Zoltán neve és egy tőle származó idézet is.

„A Momentum kerületi szervezete már 2018-ban is tiltakozott az ellen, hogy egy regnáló miniszter szavait kőbe véssék. Az idő (sajnos) minket igazolt. Ezért Tompos Mártonnal, a Momentum alelnökével közösen leragasztottuk a szoborcsoport közepén lévő Balog-idézetet, majd nyílt levélben szólítottuk fel a polgármestert, hogy szedesse le ezt a szégyenfoltot a térről” – írta Hollai Gábor.

A döntés értelmében a képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a felirat eltüntetéséről szóló indítványt továbbítsa a Reformátok terét építtető alapítványnak. Emellett létrehoznának egy munkacsoportot, amelyben a polgármester, a képviselő-testület frakcióinak képviselői, valamint a kerületi lelkészek foglalnának helyet. Ennek a munkacsoportnak két fontos célja lenne:

  • A Reformátorok terén lévő emlékműről Balog Zoltán idézete lekerüljön
  • A téren lévő emlékműre a bizottság javasoljon egy konszenzusos idézetet, ami felváltaná a korábbit.

Nyitókép: Róka László/MTVA

#Belföld#reformátorok tere#balog zoltán#XVI. kerület#novák katalin#lemondás

Címlapról ajánljuk