Belföld

Fogászati horror: hét fogát húzták ki egy debreceni nőnek az álfogorvosok

rtl.hurtl.hu

2024. február 26. 6:20

Megkínozták a fiát is.

Álfogorvosok vertek át egy anyát és a fiát, a pénzük lehúzása mellett az egészséges fogaikat is kihúzták, írja a Blikk.

Mint írják, a teljesen fölösleges beavatkozások során a nőnek hét, a gyermekének pedig egy fogát távolították el. A második beletört az állkapcsába, így félbeszakították a beavatkozást.

A debreceni asszony feljelentést tett, és mivel az elkövetők képesítés nélkül végeztek beavatkozásokat, kuruzslással vádolták meg őket, írja a lap.

Budai Vincéné Marcsinak egy fogorvosi gyakorlatot színlelő technikus, dr. S. Erzsébet adott diagnózist, miszerint az összes saját fogát ki kell húzni. Rögzített fogsora volt, így ez a hét tartófogat jelentette.

„Bíztam benne, így nem is kérdőjeleztem meg. Egy másik címen másnap elkezdte beinjekciózni az érzéstelenítőt. Az egyik fogamat próbálta húzni, rángatta egy fogóval, de nem sikerült neki, ezért szólt egy idősebb társának, aki a hatodik után megkérdezte, bírom-e még, végül azt is kiszedte. Az utolsóval nagyon megszenvedett. Miután kifizettem a 60 ezer forintot, eljöttem” – mesélte a nő.

Másnap megcsinálták a kivehető fogsorát, ami annyira rosszul sikerült, hogy folyton hányingerrel küszködött, alig bírt enni, amitől húsz kilót fogyott, írja a Blikk.

Amikor a nőnek ellenőrzésre kellett visszamennie, a 24 éves fiát is magával vitte, akinek szintén fájni kezdett a foga. A helyszínen minden előzetes vizsgálat nélkül a „szakember” azt állapította meg, hogy a fiatalembernek négy fogát is el kell távolítani. A nyugdíjas, fogász szakképesítésű 72 éves M. Frigyes nekilátott, csakhogy a másodiknál beletört az állkapocsba a foggyökér.

„A fiam az arcát fogta, ömlött a vér, a fájdalomtól ordítva, önkívületi állapotban rohant ki az épületből. Még aznap elmentünk egy privát szájsebészeti klinikára, ahol rögtön felmerült, hogy becsaptak. A vizsgálatok során mindkettőnk ínyében találtak fogmaradványokat. Sokat hánytam a stressztől, a hiányzó fogak miatt beszédhibám lett. Több mint hárommillió forintot költöttem a korrekciós beavatkozásokra, amiért megcsonkítottak, ráadásul a munkahelyemet is elveszítettem” – meséli az 53 éves nő. 

Mielőtt feljelentést tett volna, felkereste a felelősöket, hogy peren kívül megegyezzenek, de kinevették. Most szeretné velük kifizettetni az eddigi költségeit, majd egy kártérítési pert is indít ellenük, írja a lap.

A röntgenfelvételek megtekintése és a fogszakorvosi konzultáció alapján a fogak mindegyikének eltávolítása a sértettek vonatkozásában nem volt indokolt

– áll a Blikk által megszerzett igazságügyi orvosszakértő véleményében.

A vádlottak tagadnak, még azt is vitatják, hogy ők végezték el a beavatkozást az asszonyon, írja a lap.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#fogász#horror#foghúzás#fogászat

Címlapról ajánljuk