Belföld

Magyar Péter: Egy belső felmérés szerint 70 százalék véli úgy, hogy Rogán Antalnak mennie kell

rtl.hurtl.hu

2024. február 23. 9:03

„Ha el is indítanék valamit, az ideológiától független lenne” – mondta a politikai tervekre vonatkozó kérdésre Magyar Péter, Varga Judit exminiszter volt férje. Szerinte Orbán Viktor kormányfő kezében a politikai hatalom fut össze, de a gazdasági másokhoz tartozik, ráadásul vannak, akik titkos kormányhatározatokat lobbiznak ki saját pénzügyi érdekükben.

„A magam részéről meg fogom tenni, amit meg kell tennem. Hogy ez mire lesz elég, hányan követnek… majd meglátjuk” – mondta a Magyar Hangnak adott interjúban Magyar Péter. Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férje úgy fogalmazott, hogy a Fideszen belülről is kapott támogató visszajelzéseket, de nevet nem mond, mert akit megnevezne, annak a karrierjét ezzel tönkre is tenné. 

Az interjúból egyebek mellett kiderült:

  • „Mindennek rendelt ideje van, de nyilván a konkrétumokat nem a sajtónak kell jeleznem, hanem a nyomozó hatóságnak” – válaszolta arra a kérdésre, hogy ki az a miniszter, aki korábbi állítása szerint súlyos korrupciós ügyben érintett, és erről a kormány is tud. „Viszont azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nem nekem van feljelentési kötelezettségem, hanem a kormány azon tagjainak, akik szintén az információk birtokában vannak. Nem célom a magát még mindig polgári jobboldalként aposztrofáló politikai tömböt lejáratni, a kiállásommal sokkal inkább a figyelemfelhívás a célom, hogy ez így nem mehet tovább”.
  • A rendszert belülről kritizálni nem lehet – vagy nem kapsz választ, vagy kinevetnek, vagy pedig már körön belül is árulónak tartanak. 
  • Sok fideszes lépést kritizált belülről is: az egyetemek alapítványba szervezésétől kezdve a propagandán át az állandó félelemkeltésig, ellenségképzésig.
  • „Ami Magyarországot a múltban naggyá tette, mondjuk, Klebelsberg Kunó időszakában, azt ma egyre inkább háttérbe szorítják, leépítik, hiszen nem az a cél, hogy művelt, nyitott gondolkodású, önálló fiatalokat neveljenek, hanem olyan tömeget, amelyet egy leegyszerűsített propagandával könnyű irányítani”.
  • Hosszan lehetne sorolni az eredményeket, elég csak összehasonlítani a 2010-es és a 2024-es Magyarországot. Az életszínvonal jelentősen emelkedett, igaz, a környező országokban még inkább.
  • „Láttam olyan belső reprezentatív felmérést, amit még nem hoztak ki, amely azt mérte, hányan hallottak erről az ügyről, mi a visszhangja. Hetven százalék körüli többség mondta azt, hogy Rogánnak mennie kell”.
  • „Kicsit faramuci helyzet, hogy két hete még senki nem ismert, most pedig az ország nagyobbik része tőlem várná, hogy a rendszer megbukjon. És persze közben sokan gyaláznak, NER-lovagoznak stb. Nekem van három gyerekem, munkám ebben az országban jó ideig nem lesz, nyilván, elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam. Már most számos eljárást indítottak ellenem, jó eséllyel a következő 5–10 évem azzal telik majd, hogy rendőrségre, ügyészségre és bíróságra járok, előbb tanúként, később talán gyanúsítottként”. 
  • „Orbán Viktor kezében biztosan összefut minden fontos politikai döntés, de úgy látom, a gazdasági, pénzügyi döntéseket más érdekcsoportok mozgatják. Holott a demokráciának nem tesz jót, ha bizonyos klikkek irányítják a jogalkotást, titkos kormányhatározatokat lobbiznak ki saját pénzügyi érdekükben”.
  • Esetleges pártalapítási szándékról: Ha el is indítanék valamit, az ideológiától független lenne. 

Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI

#Belföld#magyar péter#interjú#rogán antal#novák katalin#varga judit#lemondás