Belföld

Dalköltő egyetemi kurzus indul az ELTÉ-n

rtl.hurtl.hu

2024. február 8. 9:32

Az is megvan, hogy kik fogják tartani.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2024/2025-ös tanévtől kezdve dalköltő képzés indul, közölte az ELTE. Kollár-Klemencz László író, zenész, dalköltő kezdeményezte az ötletet, amely kapcsán hangsúlyozta, hogy a cél az, hogy a dalköltészet mint műfaj kiváljon a könnyűzenei konjunktúra alól.

„Az én misszióm, hogy a dalköltészet mint műfaj és önálló művészeti ág kikerüljön a szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúrája alól, és elfoglalja megbecsült helyét. Ebben a folyamatban a legfontosabb első lépés – a népzene és a jazz mintájára –, a dalköltészet legmagasabb szintű oktatása, az egyetemi képzésbe való integrálása. Az egyetemi oktatásban képzett dalköltők el fogják hozni a műfaj kiemelkedését és megbecsültségét is. Ez a dalköltő képzés hatással lesz nemcsak a kortárs zenére és irodalomra, hanem a kultúra más területeire – film, képzőművészet, színház – is, így hozzájárul az egész magyar kulturális élet színvonalának emeléséhez” – mondta Kollár-Klemencz.

Az ELTE  tanárain kívül külsős kortárs dalszerzőket, költőket, írókat is bevonnak majd az oktatásba, többek között Balla Gergely, Dargay Marcell, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Másik János, Menyhárt Jenő, Sebő Ferenc, Szendrői Csaba, Víg Mihály felkérését tervezik.

A tanmenet kidolgozásában a Bölcsészettudományi Kar Művészetközvetítő és Zenei Intézetének, valamint Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatói mellett részt vett Kollár-Klemencz László, Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, továbbá Végső Zoltán zenekritikus, újságíró. 

Nyitókép: Grecsó Krisztián – Fotó: Stépán Virág / ELTE

#Belföld#elte#dalköltés#egyetem#kurzus#kollár-klemencz lászló