Újabb turisztikai támogatást kapott Zoób Kati, most 12 millióval dobták meg a divattervezőt
2024. február 7. 8:19
Állami pénz divatbemutatóra.
Újabb turisztikai támogatásokat osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a Kisfaludy-program keretében. Zoób Kati cége, a Kattiz Kft. is a szerencsés nyertesek közé tartozott: a divattervező ezúttal 12 millió forintot kapott attrakciófejlesztésre, írja a 24.hu.
Zoób a portálnak elmondta, hogy a támogatást az évek óta Balatonfüreden megrendezett divatbemutatójára kérte.
A 24. hu emlékeztet rá: 2019-ben Zoób cége „egyedi pályázat” útján több mint 811 millió forintot nyert egy divatmúzeum megvalósítására, ám a múzeum még mindig nem nyitott meg.
A Balatonfüred fő utcáján található épületet már felújították, Zoób elmondása szerint nemsokára megnyit, reményei szerint márciusban, írja a lap.
Nyitókép: Zoób Kati 2020. január 30-án Az ellentétek harmóniája című kiállításon Fotó: MTI/Kovács Tamás