Belföld

Sztrájkra készülnek az akadémiai dolgozók

rtl.hurtl.hu

2023. november 28. 8:50

Csák János azt ígérte, nem csak a kutatóhálózat elnöke dönt majd a fontos kérdésekben, de ennek még nincs írásos nyoma. 

A kutatóhelyek megalapításáról, átszervezéséről és megszüntetéséről mégsem kizárólag az elnök, hanem továbbra is a kutatóhálózat kilencfős irányító testülete dönthet – mondta a Népszavának Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) alelnöke. Korábban ezt állította Csák János kulturális és innovációs miniszter is a Facebook-oldalán, az eredeti törvényjavaslatban ugyanis még az állt, hogy ezekben az ügyekben a kutatóhálózat elnöke határozhat a döntéshozatali mechanizmusok „egyszerűsítése és gyorsítása” érdekében.

A szöveget a kutatók tiltakozásának hatására változtatták meg, 

a miniszter által bejelentett visszalépésnek viszont egyelőre nincs írásos nyoma, a törvénytervezet továbbra is változatlan formában szerepel a parlament honlapján.

Lőrincz Viktor a lapnak azt mondta, hogy ha a törvényjavaslatot mégis elfogadják, az ADF és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is további lépéseket tervez, akár a sztrájk is szóba kerülhet. Erről egyébként akkor sem mondanának le, ha a kabinet visszavonná a törvényjavaslatot, mert Lőrincz Viktor megfogalmazása szerint a kutatóintézetekben nem csak ez az egy probléma van. Állítása szerint komoly pénzügyi nehézségek vannak, van olyan intézet, ahol a költségvetés egynegyedét elvonták, ez pedig oda vezethet, hogy tömeges elbocsátásokra is sor kerülhet.

A béreket is katasztrofálisnak tartja, több esetben előfordul, hogy egy-egy munkavállaló bérét külön forrásból kell kiegészíteni annak érdekében, hogy a garantált bérminimum szintjét elérje.

Nyitókép: Hegedüs Róbert/MTI

#Belföld#akadémiai dolgozók fóruma#sztrájk#tiltakozás#csák jános

Címlapról ajánljuk