Belföld

Kilakoltattak Kispesten egy gyerekeit egyedül nevelő édesanyát, földre vitték az ellenzéki képviselőt, sokkoló is előkerült

Mohos MátéMohos Máté

2023. november 2. 16:22

A családnak nem volt tartozása, az önkormányzat szerint viszont „összeférhetetlenek” voltak a többi lakóval. A többi lakó aláírásgyűjtéssel jelezte, hogy ez nincs így. A kilakoltatás mégis megtörtént.

„Ma Kispesten utcára raktak egy családot, egyedülálló édesanyát egy 14 és egy 18 éves gyerekkel. Tartozásuk nem volt. Az önkormányzat azért rakta ki őket, mert szerintük összeférhetetlenek voltak a többi lakóval. A lakók viszont papírt is aláírtak arról, hogy ez nincs így”.

Így számolt be Jámbor András ellenzéki képviselő Facebook-oldalán A Város Mindenkié mai akciójáról, amelynek során megpróbálták megakadályozni a szóban forgó kilakoltatást. Azt is közölte, hogy a családot úgy tették utcára, hogy elhelyezésüket nem biztosították.

Jámbor arról számolt be, hogy „a rendőri túlerő győzőtt” az öt tiltakozó ellen, és hogy „bízom benne, hogy az önkormányzat utólag belátja a tévedését”. A civil szervezet azt is leírta, hogy a „rendőrök sokkolóval fenyegetve, erőszakkal bontották fel az élőláncot”.

Jámbor posztjához képet is mellékelt, amelyen az látható, ahogy a földre esik több rendőr között. 

Az rtl.hu-nak azt közölte, hogy a hatóságiak „kihúztak dulakodás után”. A tiltakozásban részt vett Horváth Aladár polgárjogi politikus, a Roma Parlament elnöke is, aki élő videóban is beszámolt az eseményről.

A videón látható, hogy az aktivisták leülnek a lakás előtt, majd a rendőrök elhurcolják őket, miközben azzal fenyegetnek, hogy „ha nem engedik el egymást, kényszert fogok alkalmazni”. Az egyik rendőr ekkor húzta elő sokkolóját. Az aktivisták azt kántálták, hogy „ne legyetek kegyetlenek”. Jámbor elráncigálása itt látható rövid klipben.

 


Nyitókép: Facebook

#Belföld#kilakoltatás#újpest#Jámbor András#roma parlament#avm#sokkoló

Címlapról ajánljuk