Belföld

A Völner-Schadl-per koronatanúja megint ellentmondásba keveredett a tárgyaláson

rtl.hurtl.hu

2023. október 12. 14:59

Homályos az emlékezete.

Ismét a koronatanú meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek egyik legsúlyosabb, politikai szálakban bővelkedő korrupciós büntetőpere, amelynek Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a főszereplői.

A tárgyaláson – amelyről a 24.hu tudósított – harmadik alkalommal kapott szót F. Vivien, aki tíz éven át dolgozott bizalmi emberként a végrehajtók volt elnöke mellett. Ő volt az, aki Schadl bizalmasaként – a vádhatóság szerint – nyilvántartotta a ki- és bejövő kenőpénzek útját. Mint a 24.hu a vádirat alapján megírta, az ügyészség megállapodást kötött vele, ezért nem lett vádlottja az ügynek, hanem tanúként szerepel az eljárásban.

A koronatanú nem először került ellentmondásba saját korábbi állításaival. F. Vivien korábban például azt mondta, hogy a főnöke részére készített pénzügyi elszámolásokat e-mailben egyeztették kollégájával, aki Schadl sofőrje és titkára volt. A tárgyaláson viszont Schadl ügyvédje kérdésére már azt mondta, hogy minden esetben személyesen készítették el az elszámolásokat. Viszonylag sok esetben jelezte, hogy nem tud válaszolni egy-egy kérdésre, vagy egyszerűen nem emlékszik. 

Korábbi vallomásában arról is szólt F. Vivien, hogy Schadl és Völner a minisztériumban többször is találkozott, de más helyszíneken is. Kedden azonban azt szintén nem tudta megmondani, hogy melyek volt a más helyszínek.

Múlt kedden F. Vivien a Völner Pál védője által feltett kérdésekre válaszolva többek közt kijelentette, hogy konkrét ismerete nincsen arról, hogy Völner Pál korrupciós pénzt kapott. Arról is beszélt, hogy nincs tudomása róla, hogy mi volt az államtitkár pontos hatásköre, feladata a minisztériumban, ahogy nem tud arról sem, hogy szabályt szegett volna Völner Pál.

A 24.hu listába foglalta, hogy korábban a nő miket állított:

  • 2011 óta dolgozott Schadl mellett, elsősorban a végrehajtási ügyekkel kapcsolatos pénzügyi feladatok ellátását végezte. Később pedig főnöke privát ügyeit és pénzügyeit is intézte.
  • Maga is találkozott Völner Pállal, aki néhányszor – legalább egy-két alkalommal – bent járt Schadl budaörsi végrehajtói irodájában.
  • Schadl az osztaléka felét kérte el az egyik végrehajtótól, a nő szerint amikor erről kérdezte főnökét, közölte vele, hogy abból még fizetnie kell Völner Pálnak, akit „barátként” is emlegetett Schadl.
  • Több alkalommal kérte a kar elnöke, hogy F. Vivien készítsen össze pénzt, és elmondta, hogy Völnernek viszi azt.
  • Ha nem emlékezett Schadl, hogy mikor vitt pénzt utoljára Völnernek, akkor a papíralapú naptárát lapozták vissza, és keresték meg azokat a bejegyzéseket, amelyekhez annyi volt írva, hogy Völner.
  • Előfordult, hogy Schadl Paliként emlegette Völnert, ilyenkor a koronatanú visszakérdezett, hogy Völnerről van-e szó, nem egy „akármilyen paliról”.

A Híradó tudósítása a perről:


Nyitókép: RTL

#Belföld#völner pál#völner-ügy#schadl györgy#schadl-ügy#f.vivien#koronatanú#f. vivien#bíróság#fővárosi törvényszék

Címlapról ajánljuk