Belföld

Szijjártó Péter aláírta, most már biztosan küld embert az űrbe Magyarország

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 19. 19:20

Texasban látták vendégül a külügyminisztert, és hagyták jóvá a projektet.

Aláírta Szijjártó Péter a szerződést az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe, számolt be a miniszter a texasi Austinból.

Immár biztos, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.

Szijjártó emlékeztetett: a kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje és tudományos kísérleteket hajtson végre. Feladatlistájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni.

Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről

– mondta Szijjártó, majd arról beszélt, hogy az expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre. A világ egyik vezető űrkutatási társaságának számító Axiom Space-szel kötendő szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet az ISS-en.

Még arról is beszélt: „Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni”.

Jelenleg négy magyar jelölt van az űrutazásra, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

Nyitókép: MTI / Soós Lajos / Getty Images

#Belföld#szijjártó péter#világűr#űrhajós#szerződés#texas#aláírás