Belföld

Hívtak 30 vendégmunkást dolgozni, 28-an egyből mentek tovább Németországba

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 18. 12:17

Nem is látták őket Magyarországon soha. 

A német Villeroy & Boch Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkaadója, most 750 ember dolgozik a vállalatnál. A Telex cikke szerint a cég munkaerőhiánnyal küzd, amit vendégmunkásokkal próbálnak megoldani, több-kevesebb sikerrel.

Hideg Gábor, a Villeroy & Boch hódmezővásárhelyi gyárának ügyvezetője elmondta, hogy az energiaválság próbára tette a céget, az összköltségen belül például az addig12-16 százalékot kitevő energiakiadásuk hozzávetőlegesen a kétszeresére nőtt, de voltak időszakok amikor 7-10-szerese volt a gáznál az áremelés.

A magas infláció másik hatására a dolgozók megtartása érdekében két számjegyű béremeléseket kell adni

– mondta Hideg Gábor.

A vállalatnál most ősszel évi 10 százalékos emelésnél és plusz 6 százalékos bérkiegészítésnél tartanak, de még ezzel sem fogják tudni ellensúlyozni az inflációt, pedig már így is sokat emeltek, a gyár bérszínvonala 40 százalékkal magasabb, mint a környezetében lévő más cégeké.

A munkakörülményekről elmondta, hogy az alkalmazottak 60 százaléka heti hét napon át dolgozik, közülük a többség három műszakban. Ennek ellenére kevesebben hagyják ott a gyárat, mint más, hasonló területen dolgozó vállalatoknál, de a vezetők szerint így is túl sokan távoznak. A munkaerő pótlását megpróbálták Ázsiából megoldani:

Toboroztunk harminc embert Vietnámból. Amikor megjöttek a repülővel, egy busszal felmentünk értük Budapestre. Kijöttek a reptérről, és a harmincból huszonnyolcan azonnal egy másik buszra szálltak fel, ami egyenesen Németországba vitte őket, ahol már nagy létszámú vietnámi közösség él. Nem is találkoztunk velük. Mivel a magyar munkába álláshoz már megkapták a schengeni vízumot, szabadon utazhattak, így nem tehettünk semmit

– mondta Hideg Gábor.

Ekkor eldöntötték, hogy vietnámiakat nem hívnak ezentúl, ellenben az indonéziaiak beváltak, a gyár létszámának 12 százaléka innen származik.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#vietnam#munkás#vendégmunkás#budapest#németország#busz#eltűntek

Címlapról ajánljuk