Belföld

Kelemen Anna: Igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 9. 15:20

A playmate szerint Náray Tamás „a nagybetűs buzi”, és úgy is viselkedik.

Engem szét fognak szedni, de igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!

– mondta Kelemen Anna a HírFM Bezzeg című műsorában nemrég. A 444 beszámolója szerint egyebek mellett arról volt szó a műsorban, hogy „összeegyeztethető-e a konzervativizmus a feslettséggel és a pornóiparral, és erkölcsös maradhat-e valaki, ha nem veti meg a szexet”.

Kelemen amúgy úgy véli, hogy Szijjártó Péter lehetne Orbán Viktor utódja, mert ő „férfias és tökös”. Ő egyébként azért szavaz a magyar kormányra, mert fontos neki a biztonság, az LMBTQ-kérdéseket illetően pedig azt mondta, hogy 

nem érezné jól magát ott, ahol kérdés, hogy nő-e vagy férfi.

Az egykori playmate a műsorban Náray Tamás divattervezőről is elmondta a véleményét, aki szerinte

nagybetűs buzi, és ehhez kapcsolódóan így is viselkedik.

2018-ban Kelemen Anna bejelentette, hogy elindul a választáson, de akkor még független jelöltként indult volna. A celeb politikai majdnem szerepléséről a Házon kívül is forgatott:


Nyitókép: RTL

#Belföld#kelemen anna#orbán viktor#fidesz#interjú

Címlapról ajánljuk