Pedofília, ha egy tanár a diákjához közeledik?

Kőszeg Ferenc a Partizánnak adott interjújában több mondatával is felháborodást keltett, mivel relativizálta a felnőttek kamaszokkal szembeni érzelmi és szexuális visszaélését. Szerinte az ilyen „szexuális kapcsolat” elítélendő, ugyanakkor a „lelki és érzelmi kapcsolat” nem lehet büntethető. 

Kicsivel később viszont már azt állította, hogy „nagyon sok ilyen szexuális kapcsolat volt diák és tanár között”, de ezekből nem lett ügy, mert „hozzátartozott az élethez” és szerinte nem is szabad ilyenkor bevonni a nyilvánosságot. 

Kőszeg Ferenc az interjúban arról is beszélt, hogy bár nem helyesli a „pedofíliát”, ugyanakkor nem lenne szabad ezeket az ügyeket bolygatni. Érvként egy olyan érintett ismerőse esetét is felhozza, akin ő nem vette észre a traumatizáltság jeleit, ráadásul az illető Kőszeg szerint már többszörös nagymama.

Annak, aki kicsit is jártas a szexuális abúzus, a hatalommal való visszaélés témájában, több problémája is lehet ezzel a hozzáállással, akkor is, ha egy köztiszteletben álló idős ember képviseli – és akkor is, ha mondjuk tükrözi a magyar társadalom jelentős részének álláspontját.

De mit is jelent a pedofília és lehet-e köze a tanár-diák kapcsolathoz? Mit okoz egy ilyen „viszony” a kamaszoknak és mit lehet tenni annak érdekében, hogy megelőzzük?

Ha egy tanár a diákjához közeledik, az nem pedofília

Magyarországon jogilag egy 12 év feletti gyerek már létesíthet szexuális kapcsolatot, igaz, csak 18 év alattival; de 14 éves kor felett már bárkivel. Az elkövetőket mentegetők szeretnek többek között erre az alacsony beleegyezési korhatárra hivatkozni, miközben ami sokkal fontosabb (felnőttek esetében is), az a beleegyezés. 

Attól még, hogy jogilag nem számít nálunk erőszaknak, ha egy tanár kikezd a diákjával, a kiskorú veszélyeztetése ebben az esetben mindenképpen megvalósul. 

Egy felnőtt, akinek hatalma van a gyerek felett, azzal, hogy kikezd vele veszélyezteti annak testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését.

Az is nagyon összezavaró, hogy a köznyelvben az ilyen felnőtteket gyakran pedofilnak nevezik, miközben valójában nem azok. 

Az az ember számít ugyanis pedofilnak, aki kizárólag kamaszkor előtt álló, másodlagos nemi jellegeket még nem mutató gyerekek iránt vonzódik. 

A vonzódásnak nem kell tettekben megnyilvánulnia: attól még, hogy valaki pedofil, nem fog gyerekeket bántalmazni, kihasználni. A határátlépést pedig kutatások szerint elsősorban olyan felnőttek követik el, akik valamilyen hatalmi viszonyban állnak a gyerekekkel. A pedofília nem egyenlő a gyerekek/kamaszok molesztálásával: sokan vannak, akik a gyerekek felé érzett vonzódásuk miatt inkább a szexmentes életet választják. Az ember ugyanis képes megtanulni kontroll alatt tartani a szexuális viselkedést ugyanúgy, ahogy másfajta cselekedeteit is. A viselkedésünkért vagyunk felelősek és nem a vágyainkért vagy a gondolatainkért.

A hatalomról szól, nem a szexről

Valójában minden olyan szexuális cselekmény, ami felnőtt és gyerek között történik, visszaélés, mivel a gyerek nincs abban a helyzetben, hogy tudatos döntést hozzon. Lehet ez érintéssel járó abúzus, de érintés nélküli is (például pornográf képek mutogatása, szexualizált légkör megteremtése). 

Tévhit, hogy elsősorban ismeretlenek erőszakolnak meg vagy molesztálnak gyereket: az esetek mintegy 93 százalékában családtag, ismerős, tanár, edző az elkövető.

Az sem igaz, hogy csak kicsikkel történhet meg, mert a nagyobbak már tudnak nemet mondani. Valójában a nemet mondás képessége, a határok szabása nem függ a kortól (gondoljunk csak arra, mennyi felnőtt nem képes erre megfelelő módon), illetve soha nem a gyerek felelőssége az abúzus. Akkor sem, ha egyesek szerint „csábítóan” viselkedett, hiszen ez a fajta magatartás egyrészt nagy eséllyel lehet korábbi erőszak következménye, másrészt a felnőtt felelőssége, ha nem tartja a határokat. Az elkövető nagyon ritkán pedofil; a kutatások és a tapasztalatok alapján inkább olyan ember, aki felnőttekkel él szexuális életet, gyakran van párkapcsolata is. A szexuális abúzus, mint minden bántalmazás, a hatalommal való visszaélésről szól és nem a szexről.

Sokan azt sem értik, hogy ha egy kamasz már képes szexuális életet élni, akkor mi a gond egy tanár-diák kapcsolattal. Ehhez fontos tudatában lenni annak, hogy a beleegyezés csak egyenlő felek között jöhet létre, tehát ha valaki nem tiltakozik és nem mond nyíltan nemet (vagy akár azt gondolja, hogy ő is akarta), az még nem számít egyértelmű igennek. Egy tanár és egy diák között mindig fennáll a hatalmi különbség (még akkor is, ha egy 21 éves egyetemi hallgatóról és az oktatójáról van szó), mivel a diák sok szempontból ki van szolgáltatva azoknak az embereknek, akikkel napi több órát tölt együtt.

Megtévesztő lehet, hogy mivel a kamaszok már jellemzően szeretnének felnőttnek látszani és azt gondolják, hogy érett döntéseket hoznak a szexualitással kapcsolatban, néha biztonságot ígérő, idősebb férfiakhoz (is) vonzódnak. Egy diák rajonghat a tanáráért, szerelmes is lehet belé, de a tanár ezt nem viszonozhatja és nem élhet vissza vele.

A visszaélés hosszú távon is tüneteket okoz, a megelőzéshez szükség van a nyilvánosságra

Kőszeg Ferenc (sokakhoz hasonlóan) úgy gondolja, hogy ilyen esetekben árt a nyilvánosság bevonása. Pedig jól tudjuk, hogy a traumákból akkor lesz még súlyosabb trauma, ha az érintettek azt tapasztalják, hogy senkinek sem beszélhetnek róla vagy azt gondolják, hogy ők a hibásak a történtekért. A szexuális erőszak a legsúlyosabb, ami egy gyerekkel történhet, főleg, ha olyan ember követi el, akiben megbízott, illetve, ha a szülei sem hisznek neki vagy nem tesznek azért, hogy a tetteknek következményeik legyenek. Ugyanakkor trauma az is, ha a tanár érzelmileg használja ki a diákját vagy bármilyen módon átlépi a határokat.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint száz, gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszakból nagyjából tíz derül ki. Vagyis az a jellemző hozzáállás, hogy az esetekről hallgatnak, vagyis nem, hogy nagyobb nyilvánosságot nem kapnak az ügyek, de még azok előtt is titok marad, akik naponta találkoznak az érintettekkel. A tanárok által elkövetett szexuális visszaéléseket a köznyelv eufemisztikusan csak „tanár-diák szerelemnek” hívja, és gyakran tünteti fel romantikus színezetben vagy gondolja ártalmatlannak. Alig van olyan középiskola, ahol ne történt volna ilyesmi, de általában következmények nélkül marad. Pedig, ha egy tanár visszaél a helyzetével, az akkor is határátlépésnek számít, ha nincs benne szexuális kihasználás.

Mivel ilyenkor az áldozat erős bűntudatot, szégyent érez és hajlamos magába zárkózni, eleve nehéz feltárni az eseteket. A környezete pedig benne tudja tartani ebben a helyzetben azzal, ha bagatellizálja a történteket, ha nem figyel oda rá vagy ha nem akar „vádaskodni”. Így az áldozatok vagy nem is lesznek tudatában annak, mi történt velük (miközben a felszín alatt hat rájuk a trauma) vagy átérzik a súlyát, de magukra maradnak. Ez történik egy ifjúsági regény (Erna Sassen: Nem vagyok elég) tizenegyedikes szereplőjével, akit a tanára csábított el. A könyv nagyon jól bemutatja, ahogy a kamasz lány rajong a karizmatikus férfiért és egyszerre érzi magát kiválasztottnak, illetve összezavarodva, amikor az megcsókolja őt vagy amikor rázúdítja az érzelmi problémáit. A kamasz ettől szégyent él át, kisebb depresszióba zuhan, miközben semmilyen segítséget nem kap.

A gyerekkori molesztálásnak, szexuális zaklatásnak, erőszaknak nagyon sokféle tünete lehet, amiket egy laikus (és Kőszeg Ferencet nevezhetjük laikusnak ebben a témában) nem feltétlenül fog észrevenni. Az, hogy valakin nem látszik a traumatizáltság, semmit sem jelent. Van, aki feltűnően szorong, más kifelé mosolyog; van, aki magába zárkózik, mások agresszívak lesznek. A szexualitástól való tartózkodás épp úgy lehet korábbi szexuális abúzus következménye, mint a promiszkuitás. Hosszú távon pedig ez a típusú trauma (más traumákhoz hasonlóan) okozhat PTSD-t, szorongásos zavarokat, párkapcsolati problémákat, evészavart, függőségeket.

Ehhez semmi köze annak, hogy valakinek vannak-e gyerekei, unokái vagy éppen szingliként él. Akkor fogjuk megtudni, hogy ki mit élt át, ha beszélgetünk vele, empatikus és elfogadó légkört teremtünk neki. 

A gyerekeket pedig akkor tudjuk megvédeni, ha nem várunk el tőlük feltétlen engedelmességet, ha megtanítjuk őket a határaik kijelölésére, ha őszintén érdeklődünk a hogylétük felől és ha engedjük nekik, hogy kérdéseket tegyenek fel a szexualitással, intimitással kapcsolatban.

Sokat segít, ha nyíltan elhatárolódunk mindenféle bántalmazástól és erőszaktól, akkor is, ha olyan ember követi el, akiről nem gondoltuk volna, aki „egyébként nagyon jó tanár” vagy ha különbséget tudunk tenni pedofília és szexuális közeledéssel járó hatalomgyakorlás között.

A szerző pszichológus, korábbi cikkei itt olvashatók.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images