Belföld

Orbán Viktor: Ha bajban vagy és segítséget kérsz, akkor viselkedj rendesen! De az ukránok követelőznek!

rtl.hurtl.hu

2023. július 14. 7:36

A miniszterelnök ugyanakkor úgy vélte, érthető az ukránok hozzáállása, mert ott háború van és a megmaradásért küzdenek. Szavai alapján törvénymódosítás várható az ellenzék pártfinanszírozási ügye miatt, szerinte ugyanis „kiderült, hogy zsoldosokkal állunk szemben”.

Magyarországnak is vannak fontos és nagy ügyei, amelyek évtizedekre döntik el a sorsát, tegnap is csak ilyen nagy ügyekkel foglalkoztunk – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában a sopronbánfalvai kormányülésről. Példaként említette az energiaellátást, a mezőgazdaságot, a hadseregfejlesztést, valamint a családtámogatási rendszert – ezekről beszéltek 20-25 éves távlatban. 

Orbán Viktor azt mondta, egyelőre arra lehet számítani, hogy az ukrajnai háború el fog húzódni, mert a „nyugatiak háborút akarnak”, és csak kevesen akarnak békét. A kormányfő szerint az infláció egyik pillanatról a másikra eltűnne, ha véget érnének a harcok. Miután erre nem lehet számítani, a magyar kormánynak kell „letaposnia, lebirkóznia” a pénzromlást – tette hozzá.

Megismételte korábbi álláspontját, miszerint ha az ország teljesítené a brüsszeli elvárásokat, akkor Magyarország „migránsgettóvá” válna. Állítása szerint elvárás az Unió részéről a rezsicsökkentés eltörlése is, de ennek az akaratnak sem engednek. 

Az orosz invázióról azt mondta: Értsük meg az ukrán elnököt és képzeljük magunkat a helyébe. A népe megmaradásáért küzd, így csak ezen a szemüvegen keresztül tudja nézni az eseményeket. Ez így természetes, de nekünk észnél kell lenni. Ha azt tennénk, amit az ukrán elnök kér, és felvennénk Kijevet a NATO-ba, akkor benne lennénk a harmadik világháborúban – fejtegette a kormányfő.

Ha bajban vagy és segítséget kérsz, akkor viselkedj rendesen. De az ukránok agresszívek és követelőznek!

– mondta Orbán Viktor, aki szerint érthető az ukrán elnök hozzáállása, ott ugyanis naponta ezrek halnak meg. 

Ha az amerikaiak akarják, akkor holnap reggel béke lenne. Nem tudom, hogy miért nem tesznek semmit, és erre a NATO-csúcson sem kaptunk választ – mondta a kormányfő, aki szerint Ukrajnának sem hadiipara, sem felszerelése nem lenne a háború folytatásához.

Az inflációval kapcsolatban azt mondta, hogy decemberre ígérték az egy számjegyű pénzromlást, de a mostani tendenciák alapján ez elérhető 1-1,5 hónappal korábban is. 

Az Európai Unió migrációs terveiről szólva úgy fogalmazott, hogy 270 ezer migránst Magyarország határán tartóztattak fel a tavalyi év során. Mindig fel kell idézni emlékezetünkbe, hogy az erőszakos migránsok hogyan csaptak össze a rendőrökkel Röszkénél, és hogyan meneteltek át az országon százezrek – mondta. Az pedig szerinte nem számít, hogy mit gondol nagyon messze „néhány széplelkű” ember. A magyar modellt mindenképpen megvédjük és nem hagyjuk, hogy az új szabályok lerombolják az egyetlen működőképes rendszert – tette hozzá. 

Orbán Viktor szerint nemcsak Brüsszellel állnak vitában, hanem a magyar parlament jó néhány pártjával is. „Kiderült, hogy zsoldosokkal állunk szemben” – mondta, szerinte ugyanis „dollárban, euróban és fontban” is fizették a magyar ellenzéket. Márpedig – fűzte hozzá – aki a pénzt adja, az kéri a nótát is, így a baloldal „azt teszi majd, amit a gazdáik mondanak”. 

Szuverenitási kérdésnek látom a baloldal finanszírozási botrányát – mondta Orbán Viktor, aki szerint ezek a politikusok nem a magyar emberek érdekében járnak el, hanem azok érdekében, akik a pénzt adták nekik. Egyértelműbbé kell tenni a szabályozást, aki eladja Magyarország szuverenitását, az bűncselekményt követ el – fogalmazott. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a mostani törvények is tiltják ezt, viszont vannak a szabályozásban lyukak, amelyeket be kell foltozni. 

Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#orbán viktor#interjú#kossuth rádió#lmbtq

Címlapról ajánljuk