Belföld

Veszteséget termel az államosított Nemzeti Sport

rtl.hurtl.hu

2023. június 4. 8:37

A K-Monitor jelentése szerint a tavaly állami tulajdonba került Nemzeti Sport az első, nem teljes évében veszteséges lett.

Tavaly a magyar állam megvásárolta Orbán Viktor kedvenc újságját, a Nemzeti Sportot a NER Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványának (KESMA) tulajdonában lévő Mediaworks-től. A tranzakció értékét titkolták, a sajtó 3 milliárdos összegről írt. Indoklásul „értékmegőrzést” és „a napilap közszolgálati feladatainak ellátásának biztosítását” említette az állami közlemény.

A K-Monitor szerint az első csonka évében az állami tulajdonú N.S. Média és Vagyonkezelő beszámolójában 3,8 milliárdos mérlegfőösszeget tüntetett fel, ebből közel 1 milliárd forint a „brandérték”.

A cég 762,5 milliós nettó árbevétellel minimálisan veszteséges lett, 1,3 millió forint mínuszban zárt.

A veszteséget az alapító által a cégbe tett 875 millió forint közpénzből fedezték. A céggel az állam nem vett ingatlant, vagy nagyobb értékű tárgyi eszközöket.

Nyitókép: Orbán Viktor / Facebook

#Belföld#Nemzeti Sport#média#veszteség#állami tulajdon

Címlapról ajánljuk