Belföld

Öt és fél év után véget ért a 3-as metró rekonstrukciója

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. május 22. 8:36

Délután átadják a Lehel téri és Nagyvárad téri megállókat, így már teljes vonalán közlekedik és mindenhol megáll.

Május 22-én, hétfőn véget ér a 3-as metróvonal felújítása. A Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután, írja az MTI. A két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, egy év alatt újultak meg kívül-belül.

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak, közölte korábban a Budapesti Közlekedési Központ.

Karácsony Gergely vasárnap Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak. Főpolgármester köszönetet mondott „az Európai Uniónak, Magyarország Kormányának, az előző városvezetésnek, a kivitelezést levezénylő BKV-nak, a metrópótlást megszervező BKK-nak, a tervezőknek, a kivitelezőknek és annak a sokszázezer utasnak, akiknek évekig nélkülözniük kellett a metrót”.

A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.


Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

 

#Belföld#budapest#3-as metró#felújítás#karácsony gergely#átadás

Címlapról ajánljuk