Gyomkoronaösvény vagy fűszerzabáló óriásféreg? – Körbefotóztuk Nyírmártonfalva legfőbb látványosságát, ami máris a romlás jeleit mutatja

Nincs mese, Nyírmártonfalva felkerült Magyarország, sőt Európa turisztikai térképére. Ez a fejlemény természetesen teljes egészében a nagy visszhangot kiváltó lombkoronaösvénynek köszönhető, mint azt a Google aktuális keresési ajánlatai is remekül szemléltetik:

A kis Hajdú-Bihar megyei község fő látványossága mindössze 33 kilométerre található a Debreceni Nemzetközi repülőtérről, ahonnan 35-40 perc alatt autóval el is lehet jutni az erdős-pusztás-homokos síkvidék eme különleges szegletébe. 

A nagyjából kétezer lakosú falut Debrecen felől Vámospércsen keresztül lehet a legegyszerűbben elérni, a Google-térképnek hála a lombkoronasétányt sem kell keresgélni: a polgármesteri hivatalnál jobbra kell letérni a főútról (ami itt a Kossuth utca), és csak követni a tükörsima, gyönyörűen leaszfaltozott utat, ami némi kanyargózás után egyenesen célunkig visz.

A korábbi hírekkel ellentétben sem a sétány, sem a hozzá vezető út nincs már lezárva, autóval, kerékpárral vagy gyalogszerrel egyaránt megközelíthető az építmény, amit nemrég falazúrral átkentek – állítólag emiatt volt ideiglenesen tilos felmenni a fa szerkezetre.

Gyomkoronasétány vagy Shai-Hulud?

Annak ellenére, hogy rengeteg híradást, riportot és fotót láttunk már az elmúlt hetekben a nyírmártonfalvai lombkoronaösvényről, személyesen látni a maga teljességében igazán kivételes élmény. A tarra vágott erdőültetvény helyén, a gyomos talajból kiemelkedő, nemrég ültetett facsemetékkel körülvett építmény a maga nyerseségében fizikai és átvitt értelemben is egyedülálló. Olyan, mint egy brutalista építészeti alkotás, csak nem téglából vagy vasbetonból, hanem jó sok facsavarból és friss faanyagból épült.

A lombkoronaösvény a tiszavirágéletű erdei faépítészet jeles képviselőjeként máris magán viseli a múlékonyság egyértelmű jeleit: a nemrég vágott faanyagból készült elemei rengeteg helyen vetemednek, a behajtott csavarok körül repedeznek. 

A nagyvonalúan méretezett, mindenféle vasalat nélkül összecsavarozott deszkák hullámzó összképét az sem javítja, hogy az emelvényre vezető lépcsőfokok deszkái középen nincsenek semmivel alátámasztva, már egy átlagos testsúlyú felnőtt alatt is meghajlanak, ami kissé rémisztő élmény. Elnézve a kivitelezés minőségét, azon tűnődhet az ember, hogy vajon állni fog-e még a sétány, mire kifejlett egyedekké nőnek a köré ültetett fák.

A nagyjából négyméteres magasságban vezető nyílegyenes lombkorona-labirintus jó pár percre lefoglalja az embert, ha mindent alaposan megnézve, komótosan sétál végig a nyolcvan méter hosszú deszkaösvényen. Szerencsére arra mindkét végén tábla figyelmeztet, hogy „Kihajolni veszélyes!”, így mi nem is próbálkoztunk azzal, hogy a szédítő mélység fölé hajolva tanulmányozzuk az alant növögető facsemeték árnyat adó lombozatát, a levelek közt nyüzsgő élővilágot. A figyelmeztető táblák szerint „Az építményen tartózkodható maximális létszám: 20 fő”, ennyien ottjártunkkor nem voltak a környéken, de azért mindig jöttek-mentek néhányan, hogy megcsodálják a komplexumot.

A sétányról egyébként egész jó kilátás nyílik a környékre, de e tekintetben nem tud versenyre kelni a tőle pár méterre magasodó kilátóval. Mi tagadás, a nagyjából 4-5 szintes építmény teszi hibátlanná a kirándulóélményt: aki fölkaptat a tetejéig, tökéletes rálátásban részesül a lombkoronaösvényre. Nehéz megfogalmazni, hogy mit érez az egyszeri kiránduló honpolgár, de egy biztos, aki idáig fölmerészkedik, alig tudja levenni a szemét a bizarr összképről: semmihez nem fogható látvány a tűző nap elől menedéket nyújtó két fedett pavilon, a játszótéri játékok, a szabadtéri testedző-eszközök (az egyik nyújtópad sajna már félbetörve), a négy tűzhelyként szolgáló betongyűrű, a körülöttük elszórt asztalok, padok és a fa biciklitárolók laza együttese, kiegészülve a gazos homokdűnéből kiemelkedő, mitikus fűszerzabáló óriásférget idéző alkotással.