Belföld

Tanítványai megfélemlítésével és megalázásával vádolják, jogi lépéseket fontolgat Sebestyén Júlia

rtl.hurtl.hu

2023. április 13. 13:37

Sebestyén Júlia állítása szerint a gyerekek érdekeiért dolgozik, pályatársai szerint viszont tanítványai a szigorú pedagógiai módszerei miatt fordulnak el a műkorcsolyától.

Sebestyén Júlia, az Európa-bajnok korcsolyázó egyesületét az elmúlt időszakban több kiemelt magyar versenyző is elhagyta, edzőtársai szerint nem megfelelő pedagógiai módszerekkel, megfélemlítéssel és megalázással oktat. A korcsolyázó szerint lejárató kampány zajlik ellene, szükség esetén pedig jogi útra tereli az ügyet.

Látjuk többen, hogy a mostani gyerekeket is hogyan, milyen pedagógiával próbálja a csúcsra juttatni…

– fogalmazott az ATV Híradónak Galambos Rita.

A Jégördög sportegyesület elnöke elmondása alapján szülők és edzők is tapasztalták, hogy a Magyar Országos Korcsolya Szövetség egy másik egyesületének elnöke, Sebestén Júlia milyen módszerekhez folyamodik. A Népszava vasárnapi cikkéből derült ki, hogy az összes kiemelt versenyző elhagyta az egyesületét.

Sebestyén elmondta, valóban szigorú és következetes edzőnek tartja magát, de az ellene felhozott vádakat rágalmaknak nevezi, szükség esetén pedig jogi lépéseket fog tenni.  

A szakedző 11 éve alapította saját egyesületét, utoljára a 2004-es budapesti Európa-bajnokságon szerzett aranyérmet.

Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI Fotó

#Belföld#európa-bajnok#műkorcsolya#edző#megfélemlítés#megalázás#vád