Belföld

Feljelentik a rendőrök Hadházy Ákost, aki lebontotta a kordont Orbán Viktor hivatala előtt

rtl.hurtl.hu

2023. március 29. 8:55

Hadházy Ákos a Momentummal akciózik a Karmelitánál, két hete már lebontották egyszer a miniszterelnök hivatalát elszeparáló kordont. 

Szerdán reggel fél kilenc tájban ismét nekiment a Karmelita kolostor bejáratát mondvacsinált okból elzáró kordonnak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum parlamenti frakciója, írta meg a 444.hu.

A Híradó helyszíni tudósítójának fotóin látszik, hogy komoly rendőri jelenlét kíséri az akciót.

Orbán munkahelyénél bontja a kordont Hadházy Ákos és a Momentum
Fotó: RTL

Tudósítónk délelőtt 10 után azt mondta, a rendőrök felvették Hadházy adatait, és közölték, hogy feljelentik őt a gyülekezési jog megsértése miatt. Azért csak az ő adatait veszik föl a rendőr indoklása szerint, mert ő a szervező.

Hadházy erre azt mondta, hogy ez nem gyülekezés, hanem országgyűlési képviselőként tiltakoznak „az évi ötvenmilliárd forintból terjesztett kormányzati propaganda ellen”. Ha kell, akkor lemond a mentelmi jogáról, és áll az eljárás elébe – tette hozzá.

A kordon azóta is a földön hever, az akció résztvevői rajta ülnek.

A Karmelita előtti Színház utca két végét 2021 novembere végén kordonozták el arra hivatkozva, hogy az az Orbán hivatalával szemközti Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének felvonulási területe. 

Orbán munkahelyénél bontja a kordont Hadházy Ákos és a Momentum
Fotó: RTL


A Momentum élőben közvetíti az akciót:

 

Két hete ugyancsak Hadházy Ákos és a Momentum frakciója bontotta le a kordont:


Nyitókép: RTL

#Belföld#karmelita kolostor#kordonbontás#hadházy ákos#momentum#orbán viktor#rendőrök#demonstráció

Címlapról ajánljuk