Belföld

Törőcsik Mari falujába költözött, kocsmát nyitott Bajnai Gordon egykori harcostársa

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. március 18. 11:33

Kónya Péter, az Együtt Párt alapítója, társelnöke a Vas megyei Velembe menekült a közélet elől.

Négy évvel ezelőtt úgy döntött Kónya Péter, a Magyar Szolidaritási Mozgalom, majd az Együtt Párt alapítója, társelnöke, Bajnai Gordon egykori párttársa, hogy kiszáll a magyar politikából, derül ki a Blikk riportjából. Kónya, aki 2014 és 2018 között országgyűlési képviselő is volt, annyit tett, hogy beírta a Google keresőjébe: zsákfalu és eladó ingatlan.

El akartam tűnni, elegem lett a közéletből, a politikából. Az első találat a velemi Pittyes kocsma volt

– mondta Kónya a Blikknek.

Az osztrák határ közelében lévő, 370 lakosú Vas megyei községben eleinte „gyüttmentezték” az újpesti politikust, de az idő múlásával végül maguk közé fogadták.

Jó barátaim lettek itt. Egyébként is, azt tartja a mondás, aki már ezer darab szöget vett, az már nem gyüttment, hiszen azt mind beépítette a házába. Hát már bőven több mint ezret vettem, mire felújítottam a kocsmát!

– mondta erről a Blikknek a kiugrott politikus. Kocsmája pár házra van csak Törőcsik Mari egykori házától, a legendás színésznőnek a Pittyes volt a kedvenc helye.

A kocsmának hétvégén egész nagy forgalma van a sok Ausztriában dolgozó, hazatérő magyar miatt, de amúgy nem megy annyira jól az üzlet: a covid és a rezsiválság is megviselte, ezért hetente csak három nap tart nyitva.

Kónya Péter számára óriási csalódás volt a parlamenti munka, nem is tervezi, hogy valaha visszatérne a közéletbe, még helyi szinten sem.

Sokaknál nem láttam az érdemi munkát, a szakmai hozzáértést különösen nem. Azt láttam – és ez sajnos a mai ellenzékre is igaz –, jól megélnek az alibipolitizálásból

Felidézte azt is, hogy sokáig ő volt az egyetlen képviselő, akivel Orbán Viktor miniszterelnök nem fogott kezet, amikor átvette parlamenti mandátumát. Valószínűleg a 2013-as tüntetésen történt, emlékezetes Orbán-szobordöntés miatt volt vele ellenséges a miniszterelnök, vélekedett Kónya.

Nyitókép: Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke (b) és Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője (j) a Magyar Szolidaritási Mozgalom demonstrációján Budapesten a Clark Ádám téren 2013. szeptember 29-én – Fotó: Kovács Attila / MTI

#Belföld#kónya péter#velem#együtt#politikus#kocsma