Belföld

Jól áll a Fidesz, a biztos szavazók fele a kormánypártra szavazna

rtl.hurtl.hu

2023. március 11. 15:25

A kormányközeli Nézőpont és a független Medián szerint is. 

A Nézőpont Intézet és a Medián február végén végzett felmérései szerint is a biztos szavazók picivel több mint ötven százaléka a Fideszre adná le a voksát – írta a Nézőpont.

A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná.

A Medián a választani tudó „biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).

A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak: 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek – írta a Nézőpont.

Csökkent a borútlátók aránya

Mindkét közvélemény-kutatás arra jutott, hogy javult a magyarok közhangulata. A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék).

Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2023. február 18-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

#Belföld#fidesz#választás#közvélemény-kutatás#felmérés#Nézőpont#Medián

Címlapról ajánljuk