Belföld

A moslékgyűjtő, a vécékefetartó és a betétes kuka is közpénzből lesz a közpénzből épült felcsúti étteremben, amit Mészárosék üzemeltethetnek

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2023. február 28. 6:04

Ahogyan a közösből fizetik az automata kávéőrlőt, a hűtőket, a szekrényeket és a tűzhelyeket is. A turisztikai attrakciónak nevezett projektet egyébként több mint 1 milliárd forintért Mészárosék családi cége kivitelezte. 

Folytatódik a felcsúti, közpénzből rendbe tett tónál közpénzből épített étterem fejlesztése, közpénzből. A beruházást egy újabb turisztikai attrakciónak szánják. 

Felcsút 2017 áprilisában 234,9 millió forint uniós támogatást nyert környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére. A beruházás része volt a záportározó – azaz a tó – rekonstrukciója. 2020-ban az önkormányzat „egyedi döntés” alapján kapott a kormányzati irányítás alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) a tározó környezetének turisztikai célú fejlesztésére csaknem másfél milliárd forint közpénzt. Ez a turisztikai fejlesztés például egy Hattyú-hidat és egy mesterséges szigeten felépülő éttermet, valamint látványteraszt jelent. A kivitelezést a korábbi polgármester, Mészáros Lőrinc családi cége, a Fejér B.Á.L. Zrt nyerte el bruttó 1,1 milliárd forintért. 

Érdekesség, hogy a 24.hu által közzétett látványterveken se híre, se hamva nincsen a jégpályának. Cikkünk írásakor a korábbi eljáráshoz tartozó műszaki leírás nem megnyitható az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerből (EKR) való letöltés után). Pedig egy jégpálya is a turisztikai attrakciónövelés része. A pálya ugyan már tavaly is működött, a közbeszerzést csak nemrég írták ki a kialakítására. Az RTL Híradó hiába kereste Felcsút önkormányzatát az ügyben:


A Tó Étterem azonban nemcsak falakat és impozáns környezetet kap közpénzből, hanem egyebek mellett áruátvevő mérleget, raktári kézikocsit, fém öltözőszekrényeket, automata kávéőrlőt, hűtőket, szekrényeket, tűzhelyeket, húsdarálót, pizzaelőkészítő asztalt, fedeles hulladék- és moslékgyűjtőt és moslékoló asztalt is. Az üzemeltető így konyhai berendezéssel együtt kapja meg az éttermet. Az üzemeltetésre kiírt pályázatra egyetlen jelentkező volt:

a Mészáros Gasztro Kft., Mészáros Lőrinc érdekeltsége.

A 444.hu cikke szerint a Mészáros Gasztro havi nettó 1,5 millió forintért 5+5 évre kapta meg a csónakázótó körüli lehetőséget. A cég vélhetően szaktudásával és kollégáival járul majd hozzá a sikerhez, ugyanis nemcsak a berendezés, de még a kaspók, kukák és az asztallábak is közpénzből kerülnek az étterembe.

Az EKR-ben a napokban közzétett Felcsúti Tó étterem eszközbeszerzése - II. ütem nevű eljárásban  

  • konyhai eszközöket,
  • mobil jégpályát,
  • és kültéri mobíliákat szereznek be.

Nem először futnak neki, tavaly júliusban, az I. ütemben ugyancsak egy háromrészes tenderben kerestek vállalkozókat

  • konyhai eszközök beszerzésére,
  • belsőépítészeti mobíliák beszerzésére,
  • és kültéri mobíliák beszerzésére.

A tavalyi eljárásban még szó sem volt jégpályáról. Az első és a harmadik rész érvénytelen lett, ezeket idén újra kiírták, kiegészítve a jégpályával. A második, a belsőépítészeti mobíliákra vonatkozó rész viszont már tavaly elkelt: az Arterior Komplex Kft. nettó 21,1 millió forintért szállítja le az étterem berendezését. A mennyiségek alapján 18 benti és 9 kinti asztalnál fogyaszthatnak majd a vendégek, a cég ugyanis egyebek mellett 18-18 asztallapot és asztallábat, 72 éttermi széket, 12 fotelt, 3 dohányzóasztalt, 9-9 terasz asztallábat és asztallapot és 36 terasz széket, összesen 29 kaspót, nyolc szemetest, 4 intimhulladék-tárolót és 12 vécékefetartót szállít le közpénzért. 

Nem ez az egyetlen, közpénzből finanszírozott felcsúti attrakció. Az Orbán Viktor házától néhány száz méterre található Hotel Pancho 11 milliárd forintból épült, az ugyancsak tao-támogatásból finanszírozott Pancho Aréna és a szintén a közösből fizetett kisvasút közelében várja a pihenni vágyókat. Az elvileg ifjúsági sportszállóra 2017-ben kért és kapott tao-támogatást az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány. 

Ezt is ajánljuk:
Havi 24 millió forintot keres a felcsúti Puskás Akadémia iráni focistája

Csakhogy a létesítményben most négycsillagos szálloda üzemel. Mivel a tao-támogatásokat csak sport céljára lehet felhasználni, Vadai Ágnes a legfőbb ügyészhez fordult, a DK-s politikus végül a NAV-tól kapott elutasító választ, amelyről az RTL Híradó is beszámolt:


A Korrupciókutató Központ Budapest felmérése szerint minden hatodik forint az összes magyarországi közbeszerzésből Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek a zsebében landolt 2021-ben. 

Ezt is ajánljuk:
Orbán király birodalmát hozza címoldalon a svájci lap

A kormány annyit reagált: a jelentést készítő szervezetet Soros György pénzeli:


Nyitókép: RTL

#Belföld#felcsút#mészáros lőrinc#csónakázótó#közbeszerzés#ma