Belföld

A Brassó utcai Általános Iskola tanárai kijelentették: NEM VESZNEK RÉSZT a sztrájkban

rtl.hurtl.hu

2023. január 23. 11:38

Szerintük a központilag meghirdetett megmozdulásokkal nem értek célt, épp ellenkezőleg: „a minisztérium ahelyett, hogy megoldást keresett volna a pedagógusok követeléseire, még fenyegetőbbé, még cinikusabbá vált”.

Közös nyilatkozatot adtak ki a XVIII. kerületi Brassó Utcai Általános Iskola tanárai és munkatársai.

A január 23-án induló országos sztrájkban NEM VESZÜNK RÉSZT, mert számunkra az ellehetetlenített sztrájktörvény (az óráink felét meg kell tartanunk, és ha nincs elég ember, akkor fel KELL FÜGGESZTENÜNK A SZTRÁJKOT) miatt ez a megmozdulás immár hitelét vesztette, nem értünk el vele semmilyen célt, semmilyen észszerű lehetőséget nem ad a tiltakozásunk kifejezésére, a tárgyalások megindítására

– olvasható az állásfoglalásukban. Megjegyzik továbbá, hogy esély sem látszik arra, hogy a normális oktatási rendszert, a törvényességet tiszteletben tartaná a kormány. Szerintük a pedagógusok kirúgásáról semmilyen tárgyalás nem indult, a fizetett kormányzati hangadók pedig pocskondiázzák a munkájukat, az emberi mivoltukat.

»Söpredéknek«, »senkiházinak« nevezik a tanítványainkat az adónkból fizetett közmédiumokban, ellehetetlenítik, más pályára kényszerítik az oktatásban részt vevőket

– fogalmaznak a nyilatkozatban.

Az iskola pedagógusai szerint Orbán Viktor 2023. január 12-e reggelére rendeletben hozta meg a döntést, miszerint a sztrájk jelenleg formájában törvényes, a polgári engedetlenség pedig törvénytelen.

Úgy érzik, „ez a fenyegetettség, fenyegetés, bizonytalanságban tartás” az emberi mivoltukat, önbecsülésüket veszi semmibe. A közlésük szerint nem hajlandók a továbbiakban a hatalom engedélye szerint tiltakozni. Két utat látnak az elégedetlenségük kifejezésére:

  • Minél nagyobb létszámban engedetlenkedni,
  • tömegesen elhagyni a pályát.

Az állásfoglalásukból az is kiderül, hogy nem terveznek „szétverni egyetlen székházat sem”, és nem fordulnak „a rendőrök ellen”. Emellett emlékeztetnek rá, hogy iskolájuk „gyakorlatilag az elsők között volt, akik magukra vállalták, hogy kiállnak a gyerekek és az oktatás jobb jövője, illetve az elbocsátott kollégák érdekében, és éltek az engedetlenség és a sztrájk eszközével”.

Szerintük a központilag meghirdetett megmozdulásokkal nem értek célt, épp ellenkezőleg: „a minisztérium ahelyett, hogy megoldást keresett volna a pedagógusok követeléseire, még fenyegetőbbé, még cinikusabbá vált”. Nyilatkozatukat, amelyet a 444.hu szemlézett, azzal zárják:

Nem lehet félelemben élni, nem lehet rettegésben tanítani, mi nem is fogunk. De akkor ki fog holnap tanítani?

Nyitókép: Google Street View

#Belföld#tanítanék#oktatás#sztrájk#tanár

Címlapról ajánljuk