Néhány tízezres tartozások miatt 2,5 milliós támogatásokat kezdett visszakövetelni a magyar állam
2023. január 17. 11:39
A feltételek közt szerepelt a tartozásmentesség.
Furcsa határozatot kapott határozatot kapott a Magyar Államkincstártól (MÁK) a Telex olvasója, Péter. A 2022. október 12-én küldött levélben felszólították, hogy 15 napon belül fizesse vissza a több mint másfél évvel korábban, négy gyereke után, nagycsaládosként kapott autóvásárlási támogatás teljes összegét és kamatait,
vagyis több mint 2,5 millió forintot.
Az indoklás szerint egy ellenőrzésen megállapították, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor a férfinak köztartozása volt. A feltételek közt szerepelt a tartozásmentesség, és mint írják, a kérelem benyújtásával Péter büntetőjogi felelősséget vállalt arra, hogy az abban szereplő információk valósak. Péter azonban állítja: a tavaly októberi levél kézhezvételéig semmilyen elmaradásról nem tudott. Hogy kiderítse, mi történhetett, levelet írt a NAV-nak, így derült ki, hogy az államkincstárnak benyújtott nyilatkozat időpontjában valóban volt egy 52 ezer forintos szja-tartozása, ráadásul ezt 2019 májusában kellett volna befizetnie, de Péter ezt csak 2022. november 7-én tette meg, ahogy a 11 ezer forint késedelmi kamatot is befizette ekkor a NAV-nak. Péter 50 ezer forintos kisadózó vállalkozói tartozását 2021 augusztusában rendezte.
Jelenleg a Magyar Államkincstár ellenőrzi a nagycsaládos autóvásárlók adótartozásait, mielőtt nekik ítéli a pénzt. Szükség esetén felszólítja őket, hogy rendezzék köztartozásukat 14 napon belül, mert csak így válnak jogosulttá az állami autóvásárlási segítségre. Az ellenőrzésre vonatkozó kormányrendelet-módosítás 2021. szeptember 29-én lépett hatályba. Így most azok a három- vagy többgyerekes autóvásárlók kerültek bajba, akik Péterhez hasonlóan a szabályváltozás előtt, vagyis a támogatási rendszer két és fél éves működésének első felében nyújtották be a kérelmüket.
A lap egy másik olvasója, Edina is hasonló helyzetbe került, ő 2016-ban és 2017-ben, több részletben felhalmozott 15 500 forint egészségügyi hozzájárulási hátralékot, amit egy, az Ügyfélkapujára érkezett felszólítás után, 2020-ban befizetett. Az államkincstár valamivel több mint 2,5 millió forintot követel tőle vissza arra hivatkozva, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor, 2019 októberében még volt tartozása az államnak. Edina szintén azt állítja, hogy a kérelem leadásakor nem tudott a tartozásról, és esze ágában sem volt kijátszani a szabályokat.
A Telex kereste az ügyben az Államkincstárt, hogy megtudja, miért és mikor döntöttek a támogatások visszaköveteléséről, valamint azt, hogy hány embert érinthet az ügy, de január 11-én elküldött kérdéseikre máig nem kaptak választ.
Nyitókép: Novák Katalin még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként bemutatja a nagycsaládosoknak szóló autóvásárlási támogatáshoz tartozó Családbarát Magyarország feliratú matricát az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. május 24-én. – Fotó: Mónus Márton / MTI