Belföld

Márki-Zay Péter új pártot alapít

rtl.hurtl.hu

2023. január 6. 10:20

Az Indexnek adott interjút Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, aki a választáson az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként maradt alul Orbán Viktorral szemben. A politikus szerint Orbán Viktort és a Fideszt már nem lehet leváltani demokratikus eszközökkel.

„Másfél évünk van az önkormányzati választásokig, és mindent megteszünk, hogy Hódmezővásárhelyen újrázni tudjunk” – fogalmazott a polgármester, aki bejelentette:

az európai parlamenti választásokon egy új párttal fogják megmérettetni magukat, amely már bejegyzés alatt áll.

Azt egyelőre nem árulta, hogy milyen néven fog megalakulni a politikai formáció. „Csupán annyit mondok, hogy az Európai Néppárttal kívánunk szorosabban együttműködni” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy egy újabb politikai fiaskó esetén elhagyná-e Magyarországot, és újra a tengerentúlon próbálna-e szerencsét, Márki-Zay Péter nemmel válaszolt. „Az anyagi boldogulásnál és a Fidesz lejáratókampányánál számomra sokkal fontosabb, hogy mivel szolgálhatom a hazámat Magyarországon: márpedig a politikán túl is sok szép feladatunk van: a környezetvédelem, az adakozás, az önkéntesség, az átláthatóság, a tisztesség és becsület kultúrájának meghonosítása, kiállás a cigányság mellett, és a keresztény lehajló szeretet, a szolidaritás, a nyugati demokratikus, jogállami kultúra népszerűsítése a fiatalok körében” – mondta, majd arra is kitért: „Amíg bármit tehetek szegény, kifosztott és propagandával manipulált hazám felemelkedéséért, addig maradok. Ebben mindannyiunknak feladata és felelőssége van. Ha egy korrupt és ostoba rendszer miatt az értelmes és becsületes emberek elhagyják szülőföldünket, ki fogja megdönteni hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát, és ki fogja végre emelkedő pályára állítani a magyar gazdaságot, a magyar életszínvonalat?”

A polgármester szerint, bár erős ellenszélben dolgoztak, mégis teljesítették választási ígéreteik nagy többségét Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter a városkártyával ingyenes városi buszközlekedésre, a helyi közvilágítás megjavítására, valamint a város megörökölt adósságainak lefelezésére a legbüszkébb, de eredményesen küzdöttek a fehérjefeldolgozó szagártalmának csökkentéséért is.

Nyitókép: Rosta Tibor / MTI

#Belföld#márki-zay péter#párt#pártalapítás

Címlapról ajánljuk