Belföld

Novák Katalin szinte csak a honvédségi repülőgépeket használja, ha hivatalos útra indul

rtl.hurtl.hu

2023. január 2. 5:42

Olyan útja is volt, amelyre egy 140 személyes különgéppel utazott, miközben a kísérete a törvény szerint csak 15 fős lehet.

A köztársasági elnök hivatalos látogatásain tizenkilencből csupán egyszer utazott menetrend szerinti járattal – írta a Népszava. Az egyetlen ilyen járat, amelyet igénybe vett köztársasági elnökként, Londonba vitte, II. Erzsébet brit királynő temetésére, tavaly szeptember 18-án.  

Azt a kérdést, hogy a többi tizennyolc alkalommal Novák Katalin milyen repülővel utazott, a hivatal kikerülte. 

Ha viszont nem valamelyik NER-oligarcha gépét vette igénybe, akkor csak a Honvédség „nem kormányzati“ repülői jöhetnek szóba

– írta a lap. A köztársasági elnök utazásaira 449,3 millió forint áll rendelkezésre, amelyből december közepéig 27 millió forintot költöttek el. Ez azért érdekes, mert ebben az összegben szinte biztos, hogy nem lehetnek benne azok az alkalmak, amikor honvédségi repülőt használt.

Az már korábban kiderült, hogy Novák Katalin a brazil Jair Bolsanarót a Magyar Honvédség 607-es lajstromjelű, Dassault Falcon 7X típusú, tizenkét személyes buisness jetjével látogatta meg. Szintén honvédségi géppel utazott a Vatikánba, visszafelé azonban a fapados WizzAir menetrend szerinti járatát használta. Első hivatalos látogatására, Varsóba is honvédségi géppel ment, méghozzá a 140 személyes Airbus A319-es típusú gépével. Ez tízszer akkora méret, mint amerre a törvényi előírásoknak megfelelően szüksége lehet:

a jogszabály szerint egy köztársasági elnöki delegáció legfeljebb tizenöt fős lehet.

Ennek tagjai egyebek közt a házastárs, orvos, tolmács, protokoll felelős, biztonsági személyzet, kabinetvezetők, illetve az elnök személyes meghívottai. (A minisztériumok munkatársai, üzletemberek és a média képviselői nem a köztársasági elnöki hivatal terhére utaznak a küldöttségekkel.)

A Sándor palota válasza alapján Novák Katalin hivatalos útjaira három és tizenhét fő közötti stábbal utazott. 

Az RTL Híradó riportja a témában:

Nyitókép: Bruzák Noémi/MTI

#Belföld#novák katalin#köztársasági elnök#honvédségi repülőgép

Címlapról ajánljuk