Belföld

Négyszázezer forintnyi focifelszerelést kapott egy óvoda, pedig nem is kérték, viszont nagyon sok minden másra szükségük lenne

rtl.hurtl.hu

2022. december 29. 12:25

Ha kérték, ha nem, megkapták. 

Négyszázezer forint értékben kapott három doboznyi focilabdát és focioktatáshoz való eszközt egy szegény település óvodája a kormánytól, pedig nem is kérték azt, ezt a pénzt viszont másra sokkal jobban fel tudták volna használni. Erről Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán az óvoda vezetőjétől kapott levél alapján.

Az óvoda márciusban kapott egy levelet arról, hogy az Ovislabda programban pályázatán nyert az intézmény – közölte a többszörösen hátrányos helyzetű település óvónője. 

Csakhogy nem is adtak be pályázatot, úgy nyertek.

 A csomagban elmondása szerint olyan labdák is voltak, amiket az ovisok nem is tudnak használni.

Az óvónő hozzátette:

Nem kérdeztek meg, hogy mire lenne szükségünk – az udvaron nincs játékunk –, hogy ezt a pénzt normálisan hogyan szeretnénk felhasználni.

Hadházy Ákos közlése szerint a kormány majdnem egymilliárd forintot költött el az Ovislabda program részeként arra, hogy „olyan ovikban, ahol játék és óvónő is alig van, legyen ezentúl pl. 20 db focilabda, 5 db bója készlet, 4 db labda levehető kötéllel, 8 db (!!) összehajtható kapu, 2 db 2 az 1-ben lábtenisz és kapu szett labdával”

A képviselő posztja szerint az eszközöket egy közvetítő cégen keresztül vásárolták, attól, akitől a szinte minden faluban látható szabadtéri kondiparkokat szokták venni.


Nyitókép: Facebook/Hadházy Ákos

#Belföld#óvoda#foci#labda#kormány#ovislabda program