Belföld

Szijjártó Péter szerint ráförmedtek a nyugat-európai kollégái, hogy ne hazudjon

rtl.hurtl.hu

2022. november 19. 17:23

Drámai zenére mondja el, hogy a szankciók nem működnek. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat fórumán járt két nappal ezelőtt Budapesten, amelyről szombaton egy videót is megosztott. 

Ezen a külügyminiszter feszült zenei aláfestéssel mesélte el, hogy „hát ugye, voltak ezek az elvárások, amikről előbb beszéltem önöknek, hogy orosz gazdaság a térdére, a háború gyorsan véget ér. Mondom, ez volt az elvárás, azért nem tartunk itt.

Mire néhány nyugat-európai kolléga és az Európai Unió főképviselője egy emberként kezdte mondani, hogy ne hazudjak, mert ilyen elvárás sose volt.

Megkérdeztem, hogy de akkor, ha nem volt – márpedig volt, hát ott ültem a vitákon –, ha nem az volt az elvárás a szankciókkal szemben, hogy azok segítenek a háborút hamarabb lezárni, akkor mi?” – mesélte a közönségnek Szijjártó, aki úgy folytatta a beszédét, „hogy annak a kimondása, hogy szankciók csődbe vitték Európát, és zsákutcába jutottak, azzal a következménnyel járna, hogy elő kell állítani a felelősöket”. Szijjártó úgy véli, hogy azoknak a brüsszeli vezetőknek, akik február végén, március elején a szankciók bevezetését javasolták, most elő kellene állniuk és beismerni hibájukat, ennek következtében pedig beadni a felmondásukat is.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

#Belföld#szijjártó péter#külügyminiszter#külgazdasági-és külügyminisztérium#oroszország#orosz-ukrán háború#szankció#brüsszel#európai unió

Címlapról ajánljuk