Belföld

A szamárpadba ültettek egy három és fél éves kisfiút az óvodában, mert „egész nap sírt”

rtl.hurtl.hu

2022. október 25. 15:35

Az óvoda szerint „nincs ügy”.

„Szamárpadba” kiültetett, zokogó gyereke és a mellette nyugodtan ebédelő óvónő látványa fogadta egy hónappal ezelőtt a fővárosban élő Melinda – írja a Blikk

Noel kint ült a folyosón egy »szamárpadban«, amikor megérkeztem az oviba. A kisfiam sírt, előtte ott volt az ebédje, mellette az óvónő azt várva, hogy megegye az ételt. És mit csinált közben? Ahelyett, hogy próbálta volna megnyugtatni a kisfiamat, nyugodtan étkezett. Egyelőre csak két-három órát hagyta Noelt a magánoviban, hogy szép lassan, ahogy neki jó, illeszkedjen be a közösségbe

– mondta az anya a lapnak, aki érkezés után megkérdezte az óvónőket, mi ez az egész. 

„Kiteszitek a gyerekemet, mint egy kiskutyát? Az óvó néni erre azt felelte, hogy azért tettek így, mert Noel egész nap sírt. Ekkor emlékeztettem őt arra, hogy külön kértem, hívjanak, ha baj van, hogy ne rontsuk el a beszoktatást” – tette hozzá Melinda. 

Az anya elmondta, otthon a kicsi mesélte neki, hogy az egyik óvónő sokat kiabál, és kérdezgette, hogy azért ilyen-e, mert bal lábbal kelt fel. Melinda ennek eleinte nem is tulajdonított jelentőséget, mert úgy gondolta, ez csak azért lehet, mert az intézményben szükség van a rend fenntartására.

Később azonban reggelenként a kisfiú fájlalta a hasát, nem akart oviba menni, frusztrált, feszült volt. Az anya a folyosóra való kiültetést számon kérte az intézményvezetőn, aki azt mondta, ez nem büntetés volt a részükről, hanem így próbálták megnyugtatni a gyereket. 

„Ezek után a gyerek persze, hogy nem akar oviba járni. A mai napig felemlegeti a történteket, és mondogatja, hogy ő egy szamár, mert kiültették a „szamárpadba”. Ettől megszakad a szívem. Három és fél évesen szerintem ezt magától nem is tudhatta, úgy gondolom, még éreztették is vele, hogy miért különítették el a többi gyerektől” – tette hozzá az anya, aki elmondta, éppen azért kerestek magánovit, hogy a kisfiú minél jobb ellátást kapjon, ezért csalódott az intézményben, ahol a „helypénz” 160 ezer forint, illetve ugyanennyi a havidíj is.

Az anya most másik ovit keres és pszichológushoz viszi a kisfiát, hogy fel tudja dolgozni a szégyenpadba ültetést. 

A Blikk megkereste az óvodát, ahonnan azt a választ kapták, „náluk nincs ügy”, az esetet ugyan kivizsgálták, de annak az eredményét nem árulták el. Az intézményvezető hangsúlyozta, náluk senkivel szemben nem alkalmaznak semmilyen megalázó bánásmódot vagy büntetést. A család ügyvédje elmondta, szeptember 23-án kérték a kamerafelvételek archiválását, de még mindig nem kapták meg azokat. 

Nyitókép: Lourdes Balduque / Getty Images

#Belföld#óvoda#budapest#szamárpad#büntetés#folyosó