Belföld

Rettegés Tarnazsadányban: mérgező, szőrös pókok lepték el a hevesi falut

rtl.hurtl.hu

2022. október 7. 20:30

Émelygést és szapora szívverést okoz a csípése.

A Heves megyei Tarnazsadány község Facebook-oldalán jelent meg a felhívás, amely szerint a falu közepén lévő, kiszáradt tó környezetében lakók 

pókok jelenlétére panaszkodnak. Az állatok a lakóházak udvarán, de még egyes házakban is előfordulnak.

Bár a bejegyzésben nem írnak róla, de a mellékelt fotó alapján valószínűleg a Magyarországon is őshonos, védett állatnak számító szongáriai cselőpók egyedei tűntek fel a községben. A 4 centiméteres, de kiterjesztett lábaival akár a 10 centiméteres átmérőt is elérő, szőrös pók csípése a darázscsípéshez hasonló fájdalmat okoz, ami ráadásul mérgező. A marás után émelygés és heves szívdobogás keletkezhet.

Az önkormányzat közleménye szerint a problémát a szárazság jelenti, emiatt szaporodhattak el a cselőpókok a kiszáradt tómederben. Felvették a kormányhivatal természetvédelmi osztályával, ahol jelenleg próbálják beazonosítani a megjelent pókfajt. Védett állatok irtását ugyanis egyelőre nem lehet elrendelni. 

Addig is arra kérték a lakókat, hogy fokozottan figyeljenek és kerüljék a tó környezetét, főleg a fiatalok.


Nyitókép: Getty Images

#Belföld#pók#tarnazsadány

Címlapról ajánljuk