Csőszt keresnek a VIII, kerületi Déri Miksa utcába
2022. szeptember 30. 19:37
Ha valaki szeretne csősz lenni, itt a lehetőség.
Csősz pozíciót hirdetett meg Józsefváros – írja a kerületi lap.
A Déri Miksa utca megújításnál a lakók kifejezett kérése volt, hogy folyamatos felügyelet alatt legyen az új sétány, így őrizve a közbiztonságot és köztisztaságot.
Most erre a pozícióra keresnek embert, az önkormányzat pedig már ki is írta a pályázatot: elsősorban olyan, a Csarnoknegyedben élő jelentkezését várják, aki szívesen felügyelné a sétányt, körbejárná naponta, vigyázna az ágyásokra, szemmel tartaná a környéket, „mint egy jó gazda” – írják.
Az önkormányzatnál úgy gondolják, hogy aki a környéken él, és fontos neki, hogy a megújult környezet szép maradjon, jobban tud majd ügyelni a park, játszótér, nyilvános vécé és fitneszpark megfelelő használatára, és könnyebben észrevesz olyan apróságot, melyeket egy környékhez kevésbé kötődő ember nem venne.
A csősz feladata a sétány megfigyelésén kívül az lesz, hogy nap elején kiadja, nap végén begyűjtse a csőszlakban található játékokat, eszközöket.
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ honlapján a Parkgondnok cím alatt lehet az álláshirdetést letölteni, mindössze középiskolai végzettséget, orvosi alkalmasságot és önálló munkavégzési képességet kérnek, persze előnyt jelent a korábbi parkgondozói tapasztalat. Azt is ígérik, hogy a munkakörhöz kapcsolódó képzéseken lehet részt venni, hogy ez pontosan mit takar, az nem derül ki a hirdetésből – teszi hozzá a kerületi lap.
Nyitókép: HollenderX2 / Getty Images