Belföld

Ingyen benzint és dízelt oszt az Országos Roma Önkormányzat képviselője, de a helyiek nem tudják, miből

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 13. 7:16

Víz- gáz- és villanytámogatást is felajánlott Baranyi Péter.

„Lehetőséget biztosítok 5 liter üzemanyagra, benzin és gázolaj igényelhető, teljesen ingyen” – ezzel a felhívással terjeszt szórólapokat Baranyi Péter több közterületen. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője rezsitámogatást, gyógyszertámogatást, de iskolakezdési segítséget is felajánl „minden család részére kivétel nélkül”.

Az Eger közeli településen élő Baranyiról a helyiek azt mondták a Népszavának, hogy nem tudni, pontosan miből finanszírozza a támogatásokat. Ennek ellenére a legtöbben hálásak neki: „Mindenkinek segít, aki hozzá fordul, és nem nézi, ki a cigány, ki nem” – mondta egy helyi a lapnak.

Saját bevallása szerint eddig mintegy 300 gázpalackot osztott szét, és a bélapátfalvi családok negyven százalékát támogatta. Jelenleg 400 beadott igényt tervez teljesíteni. Az ORÖ-ben az a hír járja, hogy nyert a lottón, ő azonban élénken tiltakozik: „ez nem igaz”.

Elmondta: jótékonykodásra azt a havi mintegy 300 ezer forintot fordítja, amit tiszteletdíjként kap az ORÖ-ben. „Nyújtottam támogatásokat korábban is, csak az emberek feledékenyek, erre már nem emlékeznek” – mondta.

Korábban az RTL Híradó is beszámolt arról, hogy nem minden rózsás az ORÖ háza táján: a szervezet elnökét harminc milliós vesztegetési csalásért vették őrizetbe:


Nyitókép: Getty Images

#Belföld#benzin#gáz#olaj#képviselő#országos roma önkormányzat

Címlapról ajánljuk