Belföld

„Nincs tanár, nincs jövő! Nincs pénz, nincs tanítás!” – Több ezer diák, tanár és szimpatizáns tüntet Budapesten

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 2. 17:34

Diákok szervezték a tanáraikért a pénteki demonstrációt, amelynek résztvevői a Szent István Bazilika elől először a közoktatásért felelős Belügyminisztérium elé, majd a Fővám térre vonultak. Videók az ősz első nagy tüntetéséről.

Több ezer ember gyűlt össze péntek délután Budapest belvárosában, a Szent István Bazilika előtt a Diákok a Tanárokért mozgalom felhívására. A demonstráció szervezői négy követelést fogalmaztak meg a diákok részéről:

  • megoldást a tanárhiányra,
  • tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot,
  • élhetőbb körülményeket az iskolákban,
  • kormányzati figyelmet az oktatásra.

A tüntetéshez csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. A tömegben a fiatalok voltak többségben, de sok idős résztvevőt is lehetett látni. 

A demonstráció finanszírozására az aHang indított gyűjtést, pénteki közleményük szerint 5 nap alatt egymillió forint gyűlt össze a célra, amely 2-3 ezer forintos mikroadományokból állt össze. A pénzt az Oktatással a Demokráciáért Alaptíványnak utalták át.

A Bazilika előtt gyülekező tömeg egy molinó mögött indult meg a közoktatási területért felelős Belügyminisztérium Nádor utcai épülete elé. A molinó az volt olvasható: „Tanárainkkal vagyunk!”. A tüntetők által harsogott rigmusok tisztességes bért követeltek a tanárok számára („Fizessétek ki a tanárinkat! Nincs tanár, nincs jövő!”), emellett több pénzt, valamint szabadságot az oktatásnak. Ezen kívül többször felcsendült a Kossuth-nóta is.

A tüntetők egy időre megálltak a kormány intézkedései miatt bezárni kényszerült CEU épülete előtt.


A felvonulók este 6 órakor megérkeztek a Fővám térre, ahol először közös éneklés kezdődött. Az egyik szervező negyed 7-kor közölte, hogy a tüntetők menetének vége még nem ért a térre, ezért kell várakozniuk. Az időt a hangszórókból szóló dalok ismételt közös éneklésével töltötték el.

Később a Diákok a Tanárokért mozgalom tagjai léptek fel a színpadra és a mozgalomhoz való csatlakozásra szólították fel a jelenlévőket. Be is jelentették a következő akciójukat: szeptember 4-én vasárnap este 7 órától négy gimnázium előtt fognak virrasztani másnap reggelig, mert „ahhoz hogy változás legyen, kellenek a diákok, a pedagógusok, a szülők, és az összes felelős állampolgár”.

A felszólalók közül Havas-Kovács Dominika tanár elmesélte, hogy amikor eldöntötte, hogy tanár lesz, az apja csak annyit mondott: Éhen akarsz halni? Majd amikor lediplomázott, a szülei megkérdezték tőle, hogy most mi lesz, csak annyit mondott: tanítanai szeretne. Szerinte a tanárokat nem a nyári szünet motiválja, ahogy a tűzoltókat sem az adrenalin.

De meddig tart ki a hivatástudat, ha nem tudom kifizetni a téli gázszámlát? Meddig tart ki, ha heti 80 órát dolgozom, 40 órát pedig kifizetetlenül? Hagyjuk, hogy lehajtott fejjel végezzük a munkánkat? Hagyjuk, hogy megfosztanak minket a legalapvetőbb jogunktól, attól, hogy sztrájkoljunk?

– fogalmazott a pedagógus.


Az esemény háromnegyed 8-kor véget ért, a szervezők bejelentették a tüntetés végét.


Nyitókép: RTL

#Belföld#oktatás#tüntetés#diáktüntetés

Címlapról ajánljuk