Hitler kiegészítő rendelkezésben nyilvánította ellenséggé a romákat, aztán népirtásba kezdett

Neve sem volt a romák ellen elkövetett náci népirtásnak a kilencvenes évekig. Ekkor vezette be az angliai roma nyelvész, Ian Hancock a porajmos kifejezést, ami szó szerint elpusztítást vagy felfalást jelent (mások a Pharrajimos vagy a samudaripen kifejezést preferálják). Maga a népirtás – aminek legalább 250 ezer, de egyes kutatások szerint akár 1,5 millió ember is áldozatul esett – hosszú ideig kevesebb figyelmet kapott a holokauszt többi borzalmánál.

Maga Adolf Hitler is két hónappal a zsidókat megbélyegző nürnbergi törvények megszületése után, kiegészítő rendeletben nyilvánította a „faji alapú társadalom ellenségeivé” a cigányokat.

„Tudományos rasszizmusból” nettó népirtás

A romák elleni gyűlöletkeltés Németországban már Hitler hatalomra jutása előtt elkezdődött. A késői 19. században váltak népszerűvé az olyan áltudományos elméletek, mint a szociális darwinizmus vagy a tudományos rasszizmus. Ezek követői a társadalmi és gazdasági folyamatokat faji szemüvegen keresztül nézték, és úgy hitték, hogy az emberiség nem egy biológiai fajba tartozik, hanem több különböző tulajdonságokkal rendelkező fajból épül fel.

Ez az időszak egybeesett az iparosodás azon szakaszával, amikor Bárány János kutató szerint a cigányok esetében „az ipari fejlődés leértékelte kézműves, mesteremberi szolgáltatásaikat, ami a közösségeik széthullásához és a társadalmi marginalizációhoz vezetett”. Már a birodalmi Németországban is külön rendőrségi hivatal figyelte őket, a weimari köztársaságban pedig törvények szóltak arról, hogy nem tehetik be a lábukat uszodákba, parkokba, valamint nem utazhatnak.

Hitler idején először az változott meg, hogy a bűnüldözésben egyre kevésbé indokolták a cigányok elleni intézkedéseket, és egyre nyíltabban az etnikai hovatartozásuk miatt vették célba őket. 1935-ben a nürnbergi törvények egy mellékletében a „faji alapú társadalom ellenségeivé” nyilvánították őket, 1936-ra már konkrét, átfogó intézkedéseket is terveztek arra, hogyan oldják meg a „cigánykérdést”. A tömeges deportáció és a népirtás is felmerültek, de akadt olyan szürreális ötlet is, amely szerint az USA-ba kell toloncolni a romákat, ahol vélt rokonaikkal, az őslakos amerikaiakkal tudják folytatni nomád életmódjukat.

A romákat már ebben az évben elkezdték munkatáborokba zárni, és a varsói gettóban is jelentős volt a számuk. 1942-ben már Auschwitzba is küldtek romákat, valamint Treblinkában is sokakat kivégeztek közülük – az itteni áldozatok pontos számát a mai napig nem sikerült meghatározni. A koncentrációs táborokban barna vagy fekete háromszöget viseltek megkülönböztető jelként, de akadt, hogy zöldet: ez a „professzionális bűnözők” jelképe volt.

Auschwitzba legalább 23 ezer romát küldtek, közülük legalább 19 ezer meghalt.

Az áldozatok pontos számát nehéz megbecsülni: az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma 285 650-re teszi számukat. Számításaik szerint közülük 28 ezren lehettek magyarok. Mások, például a már említett Ian Hancock szerint ez azonban durva alábecslés, és valójában akár 1,5 millió roma is meghalhatott a holokauszt során.

Azért lett augusztus 2-a a roma holokauszt emléknapja, mert 1944-ben ezen a napon számolták fel az auschwitzi cigánytábort, és ölték meg utolsó lakóit. Egy táborlakó így emlékezett vissza erre a napra: „Egyik éjjel a férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk, mi történt. A cigányok táborát fényszórók világították meg, a cigány férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.”

Hiányos emlékezetpolitika

A romák ellen elkövetett népirtás sokáig nem volt része Európa emlékezetének. A német kormány a második világháború után háborús jóvátételt fizetett a zsidó túlélőknek, a romáknak azonban nem – se Nürnbergben, se más nemzetközi konferencián nem merült fel a téma. Nyugat-Németország pedig egészen 1982-ig nem ismerte el a népirtás tényét – jóllehet a Cigány Világszövetség már 1972-ben megalapította az emléknapot.

A romák elleni tovább folytatódó diszkrimináció és az inkább orális, mint írásos emlékezetre támaszkodó roma kultúra miatt nem gyűlt össze olyan komoly bizonyítékhalmaz a porajmosról, mint a soáról. Nico Fortuna szociológus és roma aktivista egy ponton azt írta:

Különbség van a zsidó és a roma deportáltak között… A zsidók sokkban voltak, és pontosan emlékeznek az évre és a dátumra, amikor [a deportáció] megtörtént. A romák csak vállat vontak. Azt mondták: »Hát persze, hogy deportálnak. Roma vagyok, az ilyesmik megesnek a romákkal.«

A roma holokauszt emléknapját az Európai Unió országai közül a mai napig csak hat – köztük Magyarország – ismerte el hivatalosan. A porajmos magyarországi emlékezetéről Herfort Mariettát, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat képviselőjét kérdeztük. Úgy fogalmazott:

„Számos politikai oka van annak, hogy miért kellett annyit várni augusztus 2-a emléknappá nyilvánítására. Magyarországon például még 2014-ben is arról szólt a kormányzati kommunikáció, hogy innen nem is hurcoltak el romákat, meg hogy ez nem is volt annyira súlyos dolog.” Ez a helyzet azonban hamarosan megváltozott: 2016-ban már kormánytagok is megemlékeztek a népirtásról.

Felidézi: Magyarországon korábban is voltak kezdeményezések, főleg roma civil szervezetek szerveztek megemlékezéseket a Nehru parton, a holokauszt-emlékműnél. „2005-ben az országgyűlés hivatalosan is emléknappá nyilvánította augusztus 2-át” – idézte fel.

Szerinte sem a köztudatban, sem az oktatásban nem volt jelentős téma a roma holokauszt – ő maga 2010-ben hallott először a népirtásról. 2011-től viszont már „Nézz, és ne feledd!” címmel éves nemzetközi megemlékezést szervez Auschwitzban. „Szeretnénk az itt megjelenő fiatalokat aktív cselekvésre is ösztönözni” – mondta. 

Azért, hogy megértsék: azok a folyamatok, amik a második világháborúban a holokausztot előkészítették, jelenleg is mélyen gyökereznek a társadalmainkban  

– utalt a cigányellenességre, ami ellen „2022-ben is dolgoznunk kell”.

Szerinte az is probléma, hogy sokszor a roma fiatalok sem tudnak a porajmosról. „Nem ismerik az áldozatok számát, nem tudják, mi történt augusztus 2-án, és nem volt kapcsolatuk soha túlélővel.” Magyarországon ez azért különösen nagy probléma, mert hazai roma holokauszttúlélőt ma már nem tartanak számon. Herforték szerint más országokban is egyre kevésbé vannak jelen a túlélők.

Viszont pozitívnak tartja, hogy azok a fiatalok, akik eljutnak az általuk szervezett megemlékezésre, tovább viszik az ismereteiket közösségeikbe, és „nemcsak edukálják társaikat, de maguk is szerveznek oktatási programokat, megemlékezéseket egész évben”. Szerinte az emléknap egyre fontosabb a közösségeknek. „A legtöbb településen ma már megemlékeznek a roma holokauszt emléknapjáról.”

A Phiren Amenca idei megemlékezését 11 órakor tartja a Vasúttörténeti parkban:

Nyitókép: Romák a belzeci koncentrációs táborban. Fotó: Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma.