Belföld

Hegedüs Zsuzsa szerint négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert elszáll az agyuk

rtl.hurtl.hu

2022. július 28. 21:33

A kedden lemondott miniszterelnöki megbízott azt mondta, hogy már a homofób gyermekvédelmi törvény miatt is fel akart szólalni.

Csak ma öten szólították le egy üzletben, miközben vásárolt – ezt mondta az ATV-ben Hegedüs Zsuzsa szociológus, aki Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde miatt lemondott kedden miniszterelnöki megbízotti posztjáról.

Úgy érzi, lemondása szíven szúrta a miniszterelnököt, de hangsúlyozta: nem írta azt, hogy Orbán Viktor személyesen rasszista lenne, azt viszont igen, hogy elvárható, hogy egy miniszterelnök kiálljon és korrigálja azt, amiből balhé van.

Szerinte 2014-ig nem voltak hasonló problémák, de úgy fogalmazott, hogy négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”. Elárulta, hogy kiment tüntetni az úgynevezett gyermekvédelmi törvény ellen, amit homofóbnak tart, és fel is akart szólalni ellene, de azért nem tette, mert úgy érezte, hogy addig nem teheti, amíg nem viszi véghez a felzárkóztatási stratégiát.

Szerinte az a fontos, hogy a közvélemény szólaljon meg, „ki kell rekeszteni a kirekesztő viselkedést”, de ennek lentről kell jönnie, „a kisemberek szintjéről”.

Nyitókép (archív): MTI / Komka Péter

#Belföld#hegedüs zsuzsa#rasszizmus#homofóbia#lemondás#orbán viktor