Belföld

Kiakadtak a pedagógusok: úgy tűnik, mégis jut pénz béremelésre, de a tanárok kimaradtak

rtl.hurtl.hu

2022. július 17. 21:02

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint jogos volt a rendőrök és a katonák fizetésemelése, de elvárják, hogy nekik is több jusson. 

Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a tanárokat képviselő szervezet szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy a pedagógusok bére változatlan marad, miközben a rendőrök és a katonák jelentős fizetésemelést kapnak.   

A belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak illetménye két ütemben, első lépésben 2022. szeptember 1-jével jelentősen nő. Ez ősztől a tiszthelyettesek esetében átlagosan 30-44 százalékos, a tiszteknél átlagosan 18–25 százalékos emelést jelent, amely összegszerűen azt jelenti, hogy 

a tiszthelyettesek az eddigi 267 ezer forint helyett 384 ezer forintot, a pályakezdő tisztek pedig az eddigi 393 ezer forint helyett 510 ezer forintot keresnek majd. 

„Ugyan Ön is többször kijelentette, hogy a közoktatásban dolgozók bérigénye jogos, folyamatosan olyan válaszokat kapunk a sztrájktárgyalásokon és a sajtón keresztül, hogy béremelés – és az is igen csekély mértékű - a jelenlegi költségvetési helyzetben csak brüsszeli támogatás esetén valósulhat meg. 

Néhány napja azonban kiderült, hogy a rendvédelmi szerveknél dolgozók béremelésére, de még a minisztereinek nyújtott, fejenkénti 650 ezer forintos béremelésére is futja a költségvetésből, nem beszélve az Önt illető javadalmazás még nagyobb mértékű emeléséről is 

– írta levelében a szakszervezet.

A PDSZ azt is hangsúlyozta, hogy jogosnak tartja a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelését, de elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését is. „A pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában még többet!” – tették hozzá.

A szakszervezet szerint a katatörvény változtatásával „azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézművesfoglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki”. Mindezt a rezsiköltségek várható emelése is tetézi. 

A PDSZ nyílt levelében azt írta: 

A legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen azt az arcpirító választ kaptuk Maruzsa Zoltán államtitkártól, hogy a gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok meggondolják majd a felmondást, mert nem fognak tudni elhelyezkedni. 

A szervezet azt kérte, hogy a következő tárgyalásra olyan felhatalmazással érkezzen a tárgyalópartner, amely észrevehető számottevő azonnali illetményemelést hoz minden közoktatásban érintett számára.

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#oktatás#béremelés#pedagógusok demokratikus szakszervezete#sztrájk

Címlapról ajánljuk