Orbán rendszere a világ egyetlen másik kormányzatához sem hasonlít – itt a New Yorker budapesti tudósítása, amin Kovács Zoltán nyilvánosan kiakadt

„Értékeljük az ön által felajánlott lehetőséget, de nem szeretnénk részt venni a balliberális propaganda önigazolási folyamatában” – ezt a választ küldte Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a New Yorker újságírójának, Andrew Marantz-nek, aki arra kérte: publikálás előtt fussa át cikkét. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a közösségi médiában adott hangot nemtetszésének.  

A nagyobb lélegzetvételű cikk Magyarország bepillantást nyújt autoriter jövőnkbe? címmel jelent meg, cikkünkben Andrew Marantz írását mutatjuk be.

Idén februárban a floridai Orlandóban tartották az amerikai jobboldal egyik legfontosabb rendezvényét, a Konzervatív Politikai Akciókonferenciát (Conservative Political Action Conferenc, röviden CPAC). Andrew Marantz kíváncsi volt, hol tart a Republikánus Párt, hogyan akarják újra naggyá tenni Amerikát, ezért ellátogatott a rendezvényre, ahol az egyik, európai populizmusról szóló panelben egy magyart szólítottak a mikrofonhoz: Szánthó Miklóst, a közpénzzel bőkezűen támogatott Alapjogokért Központ igazgatóját.

Szánthó – a szerző leírása szerint „egy köpcös férfi, elegánsan szabott öltönyben és vakszolt bajusszal” – folyékonyan beszélt „Fox News-ba oltott angolul”, és azt mondta: Magyarország számos háborút vívott korábban, hogy visszaszerezze szabadságát. A „jelenlegi háborúban” pedig a „woke totalitarizmus” az ellenség, amelyet Soros György személyesít meg. A hős pedig, „a szabadság egyik igazi bajnoka” nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök. Az amerikai közönség nagy tapssal jutalmazta Szánthót, a beszéd pedig felkeltette Marantz érdeklődését.

Korábban a hasonló konferenciákon nagyjából egy irányba folytak a beszélgetések: az amerikaiak inkább exportálni igyekeztek a politikai ideológiáikat. Az első, 1974-es CPAC-en még Ronald Reagan kaliforniai kormányzó, későbbi elnök arról beszélt, hogy az amerikai katonák a világ minden sarkában „valaki más szabadságának védelmében” ontják vérüket. Újabban viszont a konzervatívok szívesen keresnek külföldi módszereket, amelyeket kipróbálnának otthon is. Az egyik minta természetesen az Orbán Viktor vezette Magyarország.  

A New Yorker szerzője megjegyzi: Magyarország lakosságszáma ugyan nagyjából akkora, mint Michigan államé, a GDP-je pedig a ritkán lakott Arkansas államhoz mérhető, az amerikai jobboldal képzeletében mégis sokkal nagyobb jelentősége van. Orbán egyrészt már 12 éve hatalmon van, ami megmozgatja az amerikaiak fantáziáját, másrészt számos olyan lépése volt, ami felkeltette az érdeklődésüket. Például kerítést épített a déli határra, illetve nemzetközi egyezményekkel is szembe menve szinte egyáltalán nem enged be az országba menedékkérőket – Donald Trump is azzal kampányolt 2016-ban, hogy falat épít a mexikói határra, illetve kitoloncol minden illegális bevándorlót.

A szerző úgy látja, Orbán és csapata csúcsra járatta az ellenségképzést, és ez működik. A magyar kormánypárt legújabb, az amerikaiak figyelmét felkeltő akciója az úgynevezett gyermekvédelmi törvény volt, amely megtiltotta, hogy az iskolai szexuális felvilágosításban helyet kapjanak az LMBTQ témák. Kilenc hónappal a magyar törvény után Floridában is megszületett egy hasonló, „Ne mondd, hogy meleg” néven emlegetett jogszabály. Ron DeSantis republikánus kormányzó sajtótitkára ennek előzményeként egyértelműen megmondta: 

Figyeltünk a magyarokra.

A kritikus szakértők „újhullámos despotaként” jellemzik Orbánt, rendszerét pedig „puha autokráciaként” írják le. Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora egyenesen úgy jellemezte, hogy „a XXI. század végső diktátora”. Az amerikai konzervatívok közül sokan azonban példának tekintik Magyarországot. Dan Schneider, az Amerikai Konzervatív Unió igazgatója is méltatta Orbánt, főleg a határvédelem miatt: „Ha nem tudod megvédeni a saját határaidat, ha nem tudod megvédeni a szuverenitásodat, akkor más jogok sem védhetők meg. Ezt értette meg Magyarország miniszterelnöke”.

Ez a szerep, „a Nyugat utolsó reménye” kifejezetten tetszik Orbánnak és köreinek. A New Yorker szerzője szerint ez látszik Szánthó Miklós orlandói fellépéséből is, de az elmúlt években Orbán vagy a kormányához kötődő intézmények vendégül látták Budapesten többek között Mike Pence volt alelnököt, Jeff Sessions volt igazságügyi minisztert, illetve az új jobboldal számos agitátorát, például Steve Bannont, a Breitbart alapítóját vagy Tucker Carlsont, a Fox News műsorvezetőjét. 

Ennek a folyamatnak volt a csúcspontja a budapesti CPAC megrendezése, amelyen a várakozásokkal szemben nem jelent meg személyesen Trump, de küldött egy rövid videóüzenetet, amiben Orbánt magasztalta mint nagy vezetőt. A rendezvényről, illetve a siker 12, Orbán Viktor által ismertetett pontjáról korábbi cikkünkben olvashat bővebben.

Megfordultak emellett a Karmelitában – ahogy a New Yorker írja: „Orbán Viktor hegytetőn lévő, impozáns, kétszintes könyvtárral rendelkező irodájában” – jeles konzervatív teoretikusok is, mint például Patrick Deneen vagy Jordan Peterson.

Persze az amerikai jobboldalon nem mindenki gondol egyformán az Orbán-rendszerre. Andrew Sullivan konzervatív író a lapnak azt mondta: „Ha ezek az emberek úgy gondolják, a szélsőbaloldal veszélyes utakra téríti az amerikai társadalmat, akkor igen, egyetértek. De innen eljutni oda, hogy »öleljük magunkhoz ezt a tekintélyelvű vezetőt ebből az elmaradott európai országból, és próbáljuk ki talán a modelljét itthon, a saját karizmatikus vezetőnkkel« – ez az ugrás furcsa és őszintén szólva ostoba.”

Budapesten Andrew Marantz számára kiderült, hogy az orbáni politika, amely most olyan nagy hatással van az amerikai jobboldalra, valójában az Egyesült Államokból ered: Arthur Finkelsteintől, a 2017-ben elhunyt politikai tanácsadótól származik a lényege. 

Próbáld meg polarizálni a választást egy olyan téma mentén, amely a legjobban fekszik neked, azaz a drogok, a bűnözés, a faji kérdés

– írta Finkelstein még 1970-ben, egy, a Nixon-féle Fehér Háznak szánt feljegyzésében. A tanácsadó számos amerikai kampányban sikeresen alkalmazta ezt az elvet, de Izraelben is győzelemre segítette például Benjámín Netanjáhút – később ő mutatta be Orbán Viktornak is. Finkelstein módszereiről az RTL Híradó is beszámolt:

A Finkelstein-kampányok egyik jellegzetessége, hogy szabad, sőt ajánlott akár hazugságokkal is támadni a politikai ellenfelet. 1996-ban például Netanjáhú azzal vádolta meg Simón Peresz, korábbi miniszterelnököt, hogy Jeruzsálem felosztását tervezi. Ez nem volt igaz, de Netanjáhú 20 százalékpontos hátrányból fordított és nyert. A másik fontos elem az ellenség megszemélyesítése: Finkelstein egyik tanítványa úgy fogalmazott: „Arthur mindig azt mondta, hogy nem a nácik ellen harcoltál, hanem Adolf Hitler ellen”. Orbán is lecserélte az elvont fogalmakat, mint globalizáció, multikulturalizmus vagy brüsszeli bürokrácia, és lett helyettük egy arc: Soros Györgyé, írja Marantz.

A New Yorker szerzője meglepődve tapasztalta, hogy Budapesten milyen sok ember szidja nyíltan a kormányt és a miniszterelnököt. Beszélt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölttel is, aki a vereség után is hazugsággal és korrupcióval vádolja Orbánt, de „úgy tűnik, nem aggódik amiatt, hogy a szusiját polóniummal mérgezik meg”. Ezt a viszonylagos szabadságot, a nyílt elnyomás hiányát a rendszer védelmezői bizonyítéknak látják arra, hogy „minden autokráciáról szóló beszéd merő pánikkeltés”, a kritikusok azonban inkább úgy fogalmaznak: „Orbánnak sikerült megőriznie demokrácia látszatát, már ha nem nézzük túl közelről”. A választás is szabad, csak éppen nem fair – írja a New Yorker cikke.

Azt a rendszert, amelyet Orbán Viktor az elmúlt tizenkét évben felépített, a szabadság és az elnyomás olyan kombinációját, amely nem hasonlít a világ egyetlen más kormányzatához sem, „gulyás-autoritarianizmusnak” lehetne nevezni – írja Marantz. Kim Lane Scheppele, a Princeton professzora pedig úgy fogalmaz: Orbán ezt nem a törvények megszegésével, hanem azok zseniális manipulálásával érte el, azt, amit ő „alkotmányos puccsnak” nevez. „Nagyon okos és módszeres. Először megváltoztatja a törvényeket, hogy engedélyt adjon magának arra, amit akar, és aztán megcsinálja.”

Bizonyos értelemben Orbán is csak úgy viselkedik, mint bármelyik más erős ember a világban, például futballstadiont épített a szülőfalujába vagy az ország leggazdagabb emberévé tette annak polgármesterét, Mészáros Lőrincet. A Putyin-féle diktátorokkal szemben azonban törekszik arra, hogy fenn lehessen tartani a „hihető tagadhatóságot”. „Mindig az az állítása, hogy »minden, amit teszek, legális« – nos, persze, hogy az, mert ön tette legálissá” – mondja Scheppele. A cél, ahogy John Keane Az új despotizmus című könyvében megfogalmazta: „egyfajta bürokratikus gaslighting: a képesség, hogy ragaszkodni tudjanak ahhoz, valójában nem az történik, amiről mindenki tudja, hogy történik.”

Hogy ez miként működik, azt a cikk szerzője személyesen is megtapasztalhatta, amikor megpróbált újságíróként regisztrálni a CPAC Budapest konferenciára. Korábban, Orlandóban Szánthó maga mondta neki, hogy persze, csak küldjön egy emailt és elmehet a budapesti CPAC-re. Ő elküldte az emailt, aztán még egyet, aztán még egyet. Minden alkalommal újabb bürokratikus akadályba ütközött: várjon egy hetet, hívja ezt a telefonszámot, próbálja meg ezt a linket. 

A szervezők azt állították, hogy az esemény nyitott lesz a sajtó számára, csak épp a meghívót nem küldték.

Marantz ugyan egy informális meghívóval bejutott a konferencia előtti nyitó fogadásra, de amikor másnap besétált a Bálna épületébe, ott az Alapjogokért Központ munkatársa közölte vele, hogy nem mehet be, és még egy biztonsági őrt is hívott, hogy kikísérje (később az Alapjogokért Központ nem kívánta kommentálni a történteket, arra hivatkozva, hogy a New Yorker cikkében sok a fake news). Némi telefonálás után végül kapott egy résztvevőknek szánt belépőt és egy jó tanácsot: próbáljon meg egyszerűen besétálni. Sikerült, senki nem állította meg.

Így meghallgathatta egyebek mellett Szánthó Miklóst, aki azt mondta: „Miért csináljuk ezt? Azért, hogy valóra váljon a liberálisok rémálma”. A teremben lévő amerikaiaknak címezve úgy fogalmazott: 

Nagyon reméljük, hogy megtanulják tőlünk azt a politikai gondolkodásmódot, hogyan lehet sikeres konzervatívnak lenni, ahogy mi is tanulunk önöktől és Ronald Reagantől. Ahogy ő fogalmazott oly sok évvel ezelőtt: »Mi nyerünk, ők veszítenek«. Ezt tette a magyar jobboldal.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény főszónoka beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én. – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI