belföld

Ennyiért lehet szeptembertől parkolni Budapesten egy új javaslat szerint

rtl.hurtl.hu

2022. június 23. 18:09

Egységesítik a parkolási rendszert a fővárosban.

Egységesítené a budapesti városvezetés a fővárosi parkolási rendszert – mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, amiről a hvg.hu írt.

Az új rendszer – ha az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadják a képviselők – szeptember első hetében lép életbe.

Kiss Ambrus elmondta, hogy az új parkolási rendszerben négy zónára fogják osztani a fővárost, egyelőre azonban nem tudta megmondani, hogy a körzetek határai pontosan hol fognak húzódni. A négy körzetben négy eltérő tarifával számolnak majd:

  • az elsőben 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
  • a másodikban 450 forintot kell óránként kifizetni reggel nyolc és este nyolc óra között,
  • a harmadikban 300 forint az óránkénti díj reggel nyolc és délután hat óra között,
  • a negyedikben pedig 200 forint lesz az óradíj, reggel nyolc és déli 12 óra között.

A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak, azonban az új rendszer célja, hogy átlátható és világos legyen – tette hozzá Kiss Ambrus.

Nyitókép: Illyés Tibor / MTI

#belföld#parkolás#budapest

Címlapról ajánljuk