Belföld

Hazudik a Magyar Nemzet – adta hírül hivatalos honlapján a Ryanair

rtl.hurtl.hu

2022. június 20. 13:24

A fapados cég nagyon szeretné, ha a jegyfoglalást tervezők tudnák, hogy nem az utasok hatvan százaléka mondta le a foglalását.

„Hamis állítások jelentek meg a Magyar Nemzetben – Csupán a Ryanair utasainak kevesebb mint három százaléka törölte július 1 utáni járatát” – ez az üzenet fogadja azt, aki Magyarországról nyitja meg a Ryanair weboldalát, szúrta ki a 444.

A „bővebben” linkre kattintva pedig többek között az olvasható:

Több mint 97 százalék döntött úgy, hogy kifizeti Nagy miniszter veszteséges légitársaságokra kivetett hamis és idióta "extraprofit-adóját", ami az olyan magyar családok ezreinek fogja megdrágítani a Magyarországról és Magyarországra történő utazást, akik az olcsó repülés lehetőségével élve tudják látogatni a szerte Európában élő és dolgozó barátaikat és családtagjaikat. Nagy miniszternek bocsánatot kellene kérnie azoktól a magyar családoktól, akik az idióta adója miatt magasabb jegyárat fizethetnek.

A cég nemrég bejelentette, hogy egy 3900 forintos többletköltség formájában utasaira hárítja a kormány által bejelentett extraprofit-adót, és leidiótázták Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert.

A Nemzet múlt csütörtökön írt arról, hogy a magyar utasok tömegesen mondják le utazásaikat a Ryanairnél. Pénteken azt közölte a légitársaság, hogy ez nem igaz. És ha már ott voltak, ismét idiótának nevezték a rendelkezést.

Nagy pedig „Európa legprofitéhesebb” cégének nevezte a légitársaságot, majd hozzátette: „Mindenki figyelmét szeretném felhívni arra, hogy bárki bármilyen stílust is enged meg magának, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.”

A csörtéről az RTL Híradó is beszámolt:

#Belföld#ryanair#magyar nemzet#extraprofit#nagy márton

Címlapról ajánljuk