Belföld

Új ítélet született a 2013-as bajai videóhamisítás ügyében

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. május 27. 13:37

Az MSZP által terjesztett videó miatt kerekedett botrányba annak idején belebukott a hvg.hu főszerkesztője és az MSZP kommunikációs igazgatója is.

Bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a Kőrös Gusztávot, aki a vád szerint a Fideszt lejárató hamis videófelvételt készített 2013-ban. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteki sajtóközleménye szerint a lassan tíz éve húzódó ügyben most megismételt eljárásban született nem jogerős ítélet.


A kaposvári ügyészség 2014-es vádirata szerint a kormánypártokat lejáratni szándékozó hamis videófelvételt Kőrös Gusztáv készítette, az azon szereplők tudta nélkül. Kőrös Gusztávot hamis vád bűntette miatt 7 hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte most a bíróság.


Az annak idején nagy belpolitikai visszhangot keltő ügy onnan indult, hogy a hvg.hu 2013. október elején „Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján” címmel lehozott egy videót, amin az volt látható, hogy valaki 200 ezer forintot ad át néhány bajai férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik bajai időközi választáson a Fidesz jelöltjére szavaznak és másokat is rávesznek erre. A videón elhangzott, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.


A videóról nagyon hamar kiderült, hogy hamisítvány. Amikor világossá vált, hogy a videót az MSZP juttatta el a hvg.hu-nak, a botrányba belebukott Gavra Gábor, a portál főszerkesztője, és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója, aki a felvételt adta neki. Kőrös Gusztáv azt állította, hogy MSZP-s megrendelésre készítették a felvételt, de becsapták őket, nem tudták, hogy az nyilvánosságra fog kerülni. Az MSZP tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

A Fidesz kezdetben a választás rendje elleni bűntett miatt tett feljelentést. A ügyben a koholt bizonyíték alapján indult büntetőeljárás, amit azonban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. december 20-án bűncselekmény hiányában megszüntetett, miután kiderült, hogy a videót megrendelésre készítették. Az új eljárásban most született ítélet továbbra sem jogerős, a hamis vád bűntettével bíróság elé állított Kőrös Gusztáv és védője felmentésért fellebbezett.

#Belföld#bajai videó#választás#baja#mszp#fidesz

Címlapról ajánljuk