Belföld

Jakab Péter: Szilágyi Gyuri azért elég vehemens ember, a futballhuliganizmus szubkultúrájából jött

rtl.hurtl.hu

2022. május 16. 12:19

A pártelnök szerint a pártrendezvényről mosolyogva távozott Szilágyi György barátnője, aki később azt állította, megpróbálták megerőszakolni őt.

A vélelmezett áldozat erről a rendezvényről mosolyogva távozott – ezt mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Jakab Péter arról a nőről, akit állítása szerint megpróbáltak megerőszakolni egy tavaly decemberi pártrendezvényen

Az interjúban a pártelnök egyebek mellett azt mondta:

  • „Mindig utálnak, amikor megnevezem, hogy Márki-Zay Péternek mekkora a felelőssége, de hát jártam az országot és azt tapasztaltam, hogy nem a Fidesz kommunikációját vagy Orbán Viktor kijelentéseit kellett megmagyaráznom, hanem Márki-Zay Péternek az elhibázott vagy félremagyarázott mondatait. Sokszor beszélgettem vele és az volt az álláspontja, hogy a hiba valójában jó dolog, mert bekerülünk vele a médiába és mindenhova el fog jutni az üzenete. Tény, hogy eljutott, de ezért nem győztük magyarázni a szavait.”
  • „Bárkivel jobban jártunk volna, aki a pártpolitikában szocializálódott.”
  • „Nem tartom lehetetlennek, hogy lesz majd 2006 Orbán Viktor ellen, ha a gazdasági válság rászakad erre az országra és azt látják az emberek, hogy brutális a drágulás, a megélhetési költség.”
  • A lap felvetette, hogy a kongresszuson állítólag volt egy incidens: amikor felszólalt az a Szilágyi György, akinek élettársát az állítása szerint megpróbálták megerőszakolni egy jobbikos rendezvényen, az érintett jobbikos és társai kivonultak. Erre Jakab Péter azt mondta: „Azt mondják, hogy a hátsó sorokban volt kivonulás, én előre néztem nem hátra. (…) Mindenki véleményt formálhat, amíg azt kulturált körülmények között megteszi. Arra vagyok büszke, hogy összességében a kongresszus egésze hangos szó nélkül zajlott le.”
  • Állítása szerint Szilágyi György annyit mondott neki a tavalyi pártrendezvényen, hogy az egyik jobbikos politikus közeledett a barátnője felé, tud-e erről valamit. „Mondtam, hogy semmit. Ott voltam én is, a kollégáim is, oda lehetett volna hozzánk jönni, ha bárkit bármilyen sérelem ér, de nem történt ilyen, ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről. Ettől függetlenül Szilágyi Györgynek joga és kötelessége megkeresni a saját igazát, csak azt nem értem a mai napig sem, hogy miért nem akkor, decemberben tette ezt, miért várt vele öt hónapot. Ráadásul akkor sem rendőrségi eljárást kezdeményezett, hanem az etikai bizottságtól várja el, hogy mi nyomozzunk.”
  • „Szilágyi Gyuri azért elég vehemens ember, a futballhuliganizmus szubkultúrájából jött, ezért nem értem, hogy nem védte meg azonnal a barátnőjét, ha valóban sérelem érte.”
  • „Van egy állítás, van egy tagadás, én nem vagyok nyomozóhatóság, nem fogok kenetet meg látleletet venni. Ha az eljárás véget ért, akkor ebből levonom a megfelelő következtetéseket.”
  • Jakab Péter arra tesz majd javaslatot, hogy változzon a Jobbik-frakció összetétele, ugyan nem mondta ki, de ez feltehetően Végh Noémi és Szabó Hajnalka mandátumát érinti majd.
  • Még nem mondana kategorikus igent vagy nemet nem azzal kapcsolatban, lesz-e összefogás az EP-választáson.
  • Azt is el tudja képzelni, hogy az utca népe fogja kikényszeríteni az előrehozott választást. „2006-ban sem gondolta volna senki, hogy felépülnek a barikádok, mégis jött egy szikra és megtörtént. Ez a szikra most az éhezés lehet”.

Nyitókép: Kovács Attila/MTI

#Belföld#jakab péter#jobbik

Címlapról ajánljuk